Sport

Csodálatos visszatérés: Vingegaard a horrorbalesete után szakaszt tudott nyerni a Touron

Thomas Samson / AFP
Thomas Samson / AFP

A címvédő Jonas Vingegaard nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen 11. szakaszát, az összetettben Tadej Pogacar megőrizte első helyét. A dán kerékpárosnak 98 nappal ezelőtt horrorbalesete volt, az sem volt biztos, hogy el tud indulni az idei Touron, így aztán a mostani sikere csodával határos.

Szerdán az Évaux-les-Bains és Le Lioran közötti 211 kilométeres táv várt a mezőnyre több mint négyezer méter szintkülönbséggel és hat emelkedővel. Mivel közülük az utolsó ötven kilométeren négy hegy volt, sikeres hazaérés reményében sokan akartak eltekerni, a címvédő Jonas Vingegaard csapata, a Visma-Lease a Bike is próbált embert előre küldeni, de nem sikerült. Végül a szakasz derekára alakult ki egy tízfős élcsoport, a sárga trikós Tadej Pogacarért dolgozó UAE azonban nem engedte messzire a bolyt, amelyben így hiába tekertek erős hegyimenők, nem volt esély a hazaérésre.

A Vismából földre került a belga Wout van Aert, a szökést pedig 32 kilométerrel a cél előtt, a nap legnehezebb emelkedőjén utolérte az esélyesek maroknyira zsugorodott csoportja. Egy kilométer sem telt el, a rövid meredek emelkedő teteje előtt hatszáz méterrel megindult Pogacar, aki valamennyi vetélytársát maga mögött hagyta: Vingegaard és Primoz Roglic a lejtmenetben összeállt, őket Remco Evenepoel követte. Pogacar lefelé fél percre növelte előnyét, három riválisa ekkor egy csoportban üldözte őt, de a következő emelkedőn megint csak Roglic és Vingegaard tekert a kétszeres bajnok szlovén mögött. Az utolsó előtti emelkedőn Roglic is leszakadt a címvédőről, aki még a hegytető előtt utolérte a sárga trikóst.

Párosuk a lejtmenetben és a záró emelkedőn együtt maradt, így aztán kettejük sprintjénél dőlt el a szakaszgyőzelem. Pogacar kivárt az utolsó 150 méterig, de esélytelennek tűnt Vingegaarddal szemben, aki fél kerékkel megelőzte az ilyen körülmények között általában gyorsabb Giro d’Italia-győztest. Ezzel az időjóváírásoknak köszönhetően egy másodpercet faragott összetettbeli hátrányából a dán, aki április 4-én bukott a baszk kör lejtmenetében – Evenepoellal és Rogliccsal együtt –, a kulcscsontja és a lapockája tört, a tüdeje zúzódott és legmelle is kialakult. Nemrég úgy nyilatkozott, azt hitte, hogy belehal, vagy ha túl is éli, akkor befejezi a sportot.

Nagyon érzelmes pillanat ez számomra, visszatérni a balesetemből. Az a rengeteg dolog, amin az elmúlt három hónapban végigmentem. A családom nélkül nem lettem volna képes minderre. Örülök, hogy egyáltalán itt lehetek

– mondta szakaszt követően a könnyeivel küzdő Vingegaard, akinek többször is elakadt a szava, amíg az újságírókkal beszélt.

A sokáig Rogliccsal tempózó Evenepoel 25 másodperc hátránnyal ért be, így maradt a második összetettben, míg a lejtmenetben egy vizes részen elcsúszó Roglic negyedikként tekert be közel egyperces lemaradással. Később – miután a bukás az utolsó három kilométeren belül történt – Roglic megkapta az akkor vele egy csoportban tekerő Evenepoel idejét.

Pogacar így Vingegaard kivételével valamennyi riválisával szemben növelte előnyét és a verseny féltávján túl vezeti az összetettet, ráadásul átvette a legjobb hegyimenőnek járó pöttyös trikót a norvég Jonas Abrahamsentől.

Meg kell említeni azt is, hogy tömegek látogattak ki a környékről származó, a nyitószakaszon diadalmaskodó és így az idei első sárga trikós Romain Bardet kedvéért és ünnepelték meg az utolsó Tourján szereplő francia közönségkedvencet.

11. szakasz, Évaux-les-Bains – Le Lioran, 211 km

1. Jonas Vingegaard (dán, Visma-Lease a Bike) 4:58:00 óra
2. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) azonos idővel
3. Remco Evenepoel (belga, Soudal – Quick-Step) 25 másodperc hátrány
4. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull-BORA-hansgrohe) a. i.

Az összetett élcsoportja:
1. Pogacar 45:00:34 óra
2. Evenepoel 1:06 perc hátrány
3. Vingegaard 1:14 p h.
4. Roglic 2:15 p h.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik