Sport

Nagy László szerint egy személy söpört le mindent az asztalról Veszprémben

A Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója, Bartha Csaba júniusban többször is elmondta, hogy a jövő veszprémi csapata magyarokkal épül, a vezetőségnek eltökélt célja, hogy idővel minél több magyar játékos szerepelhessen a keretben. Nagy László sportigazgató a Vehir.hu helyi hírportálnak azt mondta, maximálisan azonosul a vezérigazgató törekvéseivel.

„Abban az esetben, ha a Hamburg nem kapta volna meg a licencét, esélyünk nyílt volna Ilic Zorán szerződtetésre. Azonban miután megszerezte a csapat az indulási jogot, a vezetők nem álltak szóba velünk. Ettől függetlenül nem mondtunk le a játékosról, hogy mi lesz 2025-ben, az még a jövő zenéje” – nyilatkozta Nagy László a Vehir.hu portálnak.

Hozzátette, hogy más kölcsönadott játékosaikra is számítanak.

Fazekas Gergő mellett Lukács Pétert, illetve Palasics Kristófot és Mikler Krisztiánt is visszavárjuk. Szívből reméljük, hogy a kölcsönben töltött éveik alatt olyan tapasztalatokkal tudnak gazdagodni, amelyek segítségével meghatározó szereplőkké tudnak majd válni a csapatunkban.

A Veszprém felnőtt keretében az elmúlt idényben csak egy magyar kézilabdázó – Ligetvári Patrik – szerepelt, de a bajnoki mérkőzéseken rendszeresen játéklehetőséget biztosítottak a klub akadémiáján szereplő kézilabdázóknak.

A fiatalok több mint 1100 percet töltöttek a pályán az NB I-ben, a másodosztályban pedig a tabella második helyén végeztek.

A portál kérdésére, hogy sportigazgatóként mikor fogalmazódott meg benne az edzőváltás szükségessége, azt válaszolta, már idén januárban elnökség elé vitte a terveit.

Ám állítása szerint egy meg nem nevezett személy mindent lesöpört az asztalról.

Hogy most mégis Xavi Pascual lett az edző, az a remek személyes kapcsolatuknak köszönhető.

„A támogatói körünk jelezte, a feltételek adottak, Xavi Pascual pedig azt mondta, ha maradok sportigazgatóként, akkor örömmel csatlakozik a stábhoz. A játékosállományunkkal kapcsolatban úgy reagált, nem sok mindenbe lehet belekötni, a hiányosságokat pedig együtt pótoljuk majd.

A keret még nem is végleges, jelenleg is tárgyalunk játékosokkal, menedzserekkel

– mondta.

Kapcsolódó
Új edző és új névadó szponzor érkezett a veszprémi kézicsapathoz
Egy-két új játékos is érkezik várhatóan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik