Sport

Eb-aranyérmes a férfi kardcsapat

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Aranyérmet nyert a magyar férfi kardcsapat vasárnap a bázeli vívó Európa-bajnokságon.

A Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Rabb Krisztián, Decsi Tamás alkotta együttes a 16-os táblán még nem vívott, a negyeddöntőben hat tus különbséggel nyert a georgiaiak ellen, a négy között pedig 13-mal verte a németeket.

Az olimpiára készülő, világbajnoki címvédő magyar alakulat, amelyből hiányzott az áprilisi bokasérüléséből már felépült, de még otthon edző Szatmári András, az aranyéremért a románokkal csapott össze az Eb utolsó fináléjában, és 45-40-re nyert.

A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi kezdett, de nem találta a távolságot és a ritmust a langaléta Razvan Ursachival szemben. Rabb azonban rögtön javított a csapat helyzetén 3-5-ről Radu Nitu elleni 7-1-es győzelemmel fordított. Gémesi következett Vlad Covaliuval és a fiatal román – akinek az édesapja a 2000-es olimpia bajnoka – többször meglepte ellenfelét.

A magyar kardozó 8-5-re kikapott, de az első kör után így is egy tussal vezetett a csapata.

Rabb megint eredményesen vívott, 5-2-re verte Ursachit, aztán Szilágyi ugyanennyire Covaliut, Gémesinek viszont megint nem ment, a távolsággal akadtak gondjai Nituval szemben, de küzdött és 5-9-es eredménnyel a héttusos előnyből hármat megőrzött.

A harmadik kör 30-27-ről indult, de a remeklő Rabb Covaliu elleni 5-1-gyel azonnal visszaállította a különbséget. Gémesinek megint sokat kellett dolgoznia, Ursachi többször jó ütemben vitte be elővágását, végül azonban 5-5-ös döntetlennel zárult az asszó, így Szilágyi 40-33-nál ment fel az utolsó ütközetre a pástra.

A vele szemben álló Nitu harcosan vívott, csökkentette hátrányát, de nagyon veszélyes közelségbe nem került. Végül Szilágyi 44-40-nél a pást végébe szorulva egy szép védés-visszavágással fejezte be a mérkőzést.

Decsi András szakági vezetőedző az M4 Sport helyszíni stábjának azt mondta, maximálisan elégedett a teljesítménnyel és az elért eredménnyel.

Kicsit felforgatott csapat lépett pástra Szatmári Andris sajnálatos sérülése miatt, de a fiatal Rabb Krisztián nagyszerűen helytállt, a jövő nagy reménysége mindenképpen

– jelentette ki a szakvezető, hozzátéve, hogy a csapat tagjai a magyar kardhagyományokat folytatva szép teljesítménnyel győztek.

Az olimpiával összefüggésben azt mondta, ez az Eb „elsősorban önbizalomnövelő” volt, mert nem találkoztak olyan csapattal, amellyel megmérkőzhetnek majd a párizsi játékokon. „Edzésállomás volt, de azért mégiscsak Eb” – fogalmazott. Ezt megelőzően 2022-ben győztek Eb-n a magyar férfi kardozók.

A női tőrcsapat bravúros teljesítménnyel bronzérmet nyert.

A Pásztor Flóra, Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Mohamed Aida összeállítású együttes a 16-os táblán a törökök, majd a negyeddöntőben a németek ellen fölényes győzelmet aratott, az elődöntőben viszont az esélyeknek megfelelően simán kikapott a világranglistát vezető, világbajnok, Eb-címvédő olaszoktól.

A bronzéremért a nemzetközi rangsorban harmadik franciákkal vívtak változatos, látványos mérkőzést a magyarok. Kondricz az elején 5-2-re kikapott Pauline Ranvier-től, aztán az olimpiai induló Pásztor ugyanennyire nyert Solene Butruille ellen, az első kör lezárásaként pedig Lupkovics 7-5-re alulmaradt Eva Lacheray-vel szemben.

Ezt követően Kondricz 6-1-es verséget szenvedett, Lupkovics viszont javított, a legerősebb franciát, Ranvier-t 8-5-re verte. A második kör végén 30-23-ra vezettek a franciák, mert Pásztor 5-2-es vereséget szenvedett Lacheray-től.

A folytatásban a remeklő Lupkovics hozta vissza a magyar csapatot azzal, hogy Butruille-t 11-4-re verte: 31-31-nél érte utol ellenfelét, aztán 34-34-nél következett a csere.

Kondricz döntetlent vívott Lacheray-vel, az utolsó párban pedig Pásztor küzdött nagyot Ranvier-vel. 37-37-ről 40-37-re ellépett, ellenfele azonban fordított, 42-42-nél pedig úgy kapott büntetőtust a már sárga lapos magyar tőröző, hogy egymás után másodszor is kiejtette kezéből a fegyverét. 42-43-ról viszont nagy bravúrral fordított, az utolsó három tust ő adta.

A magyarok egy arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel zárták az Európa-bajnokságot. A kardcsapat arany- és a tőrcsapat bronzérme mellett egyéniben második volt a párbajtőröző Siklósi Gergely és a kardozó Pusztai Liza, illetve a harmadik helyen végzett párbajtőrben Andrásfi Tibor, csapatban pedig másodikak lettek a férfi tőrözők és a női párbajtőrözők.

Eredmények:

férfi kard, csapatverseny (12 csapat):
negyeddöntő:
Magyarország – Georgia 45-39

 

elődöntő:
Magyarország – Németország 45-32
Románia – Törökország 45-44

 

a 3. helyért:
Törökország – Németország 45-42

 

döntő:
Magyarország – Románia 45-40

 

A végeredmény: 1. Magyarország (Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Rabb Krisztián, Decsi Tamás), 2. Románia (Matei Cidu, Radu Nitu, Vlad Covaliu, Razvan Ursachi), 3. Törökország (Muhammed Furkan Kalender, Enver Yildirim, Tolga Aslan, Furkan Yam)

 

női tőr, csapatverseny (12 csapat):
a 16 között:
Magyarország – Törökország 45-17

 

negyeddöntő:
Magyarország – Németország 45-20

 

elődöntő:
Olaszország – Magyarország 45-17
Lengyelország – Franciaország 41-40

 

a 3. helyért:
Magyarország – Franciaország 45-43

 

döntő:
Olaszország – Lengyelország 45-27

 

A végeredmény: 1. Olaszország (Francesca Palumbo, Martina Favaretto, Alice Volpi, Arianna Errigo), 2. Lengyelország (Martyna Synoradzka, Hanna Lyczbinska, Julia Walczyk-Klimaszyk, Martyna Jelinska), 3. Magyarország (Pásztor Flóra, Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Mohamed Aida)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik