Sport

Vívó Eb: döntőben a párbajtőröző lányok

Forrás: www.facebook.com/hunfencing
Forrás: www.facebook.com/hunfencing

Három győzelemmel döntőbe jutott a magyar női párbajtőrcsapat pénteken a bázeli vívó Európa-bajnokságon. A Dékány Kinga, Gnám Tamara, Muhari Eszter, Nagy Blanka (lásd a képen balról jobbra) összeállítású együttes a 16-os táblán fölényesen nyert a finnek ellen, majd a negyeddöntőben az ukránokat meglepetésre legyőző britekkel csapott össze, és megint magabiztos diadalt aratott.

A fináléért a lengyelekkel kellett megmérkőzni és a magyarok végig irányítva nyerték ezt az ütközetet is. A hatodik pár után 30-24-re vezettek, a hetedikben és a nyolcadikban viszont a lengyelek némileg felzárkóztak. Az utolsó asszóban az olimpiai induló Muhari és Martyna Swatowska-Wenglarczyk vívott. A lengyel 34-33-nál már csak egy tus hátrányban volt, de a magyar párbajtőröző innentől egymás után adta a találatokat, az egyre nagyobb hátrányba kerülő ellenfele jött előre, a feltartó szúrások pedig rendre pontosak voltak.

A 18.40-kor kezdődő döntőben a tavaly Eb-második magyarok az olaszokkal vívnak az aranyéremért.

Vívó Európa-bajnokság, női párbajtőr, csapat:

a 16 között:
Magyarország-Finnország 45-22

 

negyeddöntő:
Magyarország – Nagy-Britannia 45-35

 

elődöntő:
Magyarország-Lengyelország 45-37
Olaszország-Franciaország 32-31

Ajánlott videó

Olvasói sztorik