Sport

Tizenkét év után a világ egyik legjobb csapatában folytatja a magyar válogatott pólós

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Burián Gergely a spanyol bajnok Barcelonetához igazolt.

A Vasas honlapja kiemelte, hogy bár érvényes szerződése volt 2025 nyaráig, a barcelonai csapat nagyon komoly kérőnek bizonyult. Az egyeztetések több hétig zajlottak, végül sikerült olyan konstrukciót találni, ami mindhárom fél számára megfelelő volt.

A Vasas is nagyon sokat jelent nekem, szívügyem a klub, hiszen itt nevelkedtem, és összességében a tizenkettedik évemet töltöttem itt az elmúlt szezonban. Ráadásul eredményesek tudtunk lenni, és az elmúlt évek egyik legjobb hangulatú csapata alakult ki

– mondta Burián a klub honlapján.

A Barceloneta Európa egyik legerősebb csapata, az elmúlt hat évben négyszer is elődöntőbe jutott a Bajnokok Ligájában, így a balkezes pólós is lelkes volt, amiért lehetőséget kapott egy nemzetközileg is a legmagasabb polcon lévő klubtól.

Érdekesség, hogy a katalánoknál játszik majd még egy magyar válogatott vízilabdázó, Vigvári Vince két évre kötelezte el magát a Barcánál.

Kapcsolódó
Vigvári Vince a Barceloneta vízilabdacsapatához szerződött
A katalánok a közösségi oldalukon jelentették be a nagy hírt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik