Sport

„Ezt meg kellett tennünk a klub érdekében” – már nem Momir Ilic a Veszprém vezetőedzője

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

A bajnoki és Magyar Kupa-címvédő Telekom Veszprém férfi kézilabdaklub nem hosszabbította meg Momir Ilic vezetőedző és Gulyás Péter másodedző szerződését, amely az idény végén járt le.

Mindig nehéz egy ilyen döntést meghozni, de a jelenlegi helyzetben ezt meg kellett tennünk a klub érdekében

mondta az együttes honlapján Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. múlt szerdán kinevezett vezérigazgatója.

Hozzátette, hogy a jövőben a játékoskeretet és az edzői stábot sokkal korábbi időszakban kell kialakítaniuk, ez a klubnak és az érintett személyeknek is közös érdekük.

Az edzőpáros 2021 júniusa óta irányította a csapatot, amely az elmúlt három évben a bajnokságot és a SEHA Ligát kétszer, a Magyar Kupát háromszor nyerte meg, a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe pedig egyszer jutott be.

Miután az idei BL-negyeddöntőben a bakonyiak alulmaradtak a későbbi ezüstérmes dán Aalborggal szemben, a szurkolók előbb tüntetésen, majd petícióban követelték, hogy a vezetőség ne hosszabbítsa meg a két edző szerződését. Ezt követően előbb Sevinger Zsolt cégvezető, majd Csík Zoltán vezérigazgató távozott posztjáról.

Múlt hétfőn a fanatik.ro és a gsp.ro román sportportál is tényként közölte, hogy a háromszoros Bajnokok Ligája-győztes spanyol Xavier Pascual Fuertes lesz a Veszprém vezetőedzője, aki még aznap bejelentette, hogy távozik a Dinamo Bucuresti csapatától.

Korábbi játékosokként és edzőkként fantasztikus pillanatokat éltünk át Veszprémben. Nagy megtiszteltetés volt egy ilyen neves klubnál játékosként, majd edzőként dolgozni, és lehetőséget kapni, hogy együtt számos címet és trófeát megnyerjünk

– áll Momir Ilic és Gulyás Péter közös közleményében.

Hozzáfűzték, nagy köszönet illeti a játékosokat is, nélkülük ugyanis nem sikerült volna elérniük a célokat, végezetül kifejezték hálájukat a szurkolók támogatásáért.

Gulyás Péter nem távozik a klubtól, visszatér a veszprémi utánpótlásba.

Kapcsolódó
Leigazolta a kézi-BL egyik legjobb kapusát a PLER csapata
A szlovén válogatott Rok Zaponsek ismét Magyarországon játszik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik