Sport

Leigazolta a kézi-BL egyik legjobb kapusát a PLER csapata

Korábban két szezon lehúzott a Csurgón, védett a szlovén RK Gorenje Velenje, illetve a svájci HC Kriens-Luzern csapataiban, legutóbb pedig a szintén szlovén Celje egyik legjobbja volt Rok Zaponsek, aki a Bajnokok Ligája egyik legjobb kapusaként most két évre a PLER-Budapest kéziseihez írt alá.

A 31 éves, 13-szoros válogatott kapus – miután a Celje nem jutott tovább – csupán a BL csoportkörében léphetett pályára az előző idényben, de a legtöbb védést bemutató kapusok rangsorában hatodikként zárt.

Nagyon sok jót hallottam a klubról olyanoktól, akik itt játszanak vagy korábban itt játszottak. Nagyon tetszik a klub nagyra vágyó projektje, abszolút látom benne saját magamat.

A jó légkör és a remek jövőkép mellett az is közrejátszott a választásomban, hogy ismerem a magyar bajnokságot, és tudom, hogy ez egy nagyon erős liga. Minden nap 100 százalékot fogok adni az edzéseken is, a legjobbamat fogom nyújtani, és remélem, hogy ezzel egy stabilitást adok a csapatnak, és szép sikereket érünk el együtt” – idézte a klub hivatalos honlapja.

Zaponsek a saját közösségi oldalán megköszönte a Celjének a lehetőséget és bizalmat.

Úgy döntöttem, hogy újra külföldön keresek kihívást, az utam ismét Magyarországra vezet egy nagyon ambiciózus csapathoz

– írta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

RK Celje Pivovarna Laško (@rkcpl) által megosztott bejegyzés

Börcsök Csaba, a pestszentlőrinciek szakosztályvezetője azt mondta, Kránitz Zoltán már meghosszabbította szerződését, és mellette akad két fiatal kapus, Borsos Máté és Takács Ákos, kellett még egy rutinos játékos.

„Kránitz Zolinak nagyon sokat köszönhetünk, de nem kockáztathatjuk meg, hogy ha megsérül, akkor két fiatal kapussal fussunk neki a szezonnak, nem tehetünk rájuk ekkora terhet, mert még nem bírnák el. Jött ez a lehetőség, hogy leigazolhatunk egy ilyen klasszis kapust, mi pedig úgy döntöttünk, hogy élünk vele.”

sdsd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik