Sport

Döbbenetes végjátékban nyerte meg a Fradi a vízilabda BL-t

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI
A Ferencváros nyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 2023/24-es kiírását: a zöld-fehérek a Máltán rendezett négyes döntő fináléjában 12-11-re győzték le az előző három kiírásban diadalmaskodó Pro Reccót. Zalánki Gergőt ütés miatt kiállították a negyedik negyedben az olasz csapatból.

Vigvári nyitotta a gólok sorát, de az olaszoknak a harmadik előnyükből sikerült egyenlíteniük, a negyedikből pedig fordítaniuk. Az FTC védekezése Vogellel a kapuban magabiztos volt, támadásban viszont nehezen alakított ki helyzeteket a magyar csapat. A negyed vége előtt azonban egy kettős fór végén Di Somma közeli húzásával egyenlített (2-2).

A második negyedben felváltva dobtak gólokat a csapatok, majd Jansik fantasztikus ejtésével újra előnybe került az FTC, amelynek védekezése jóval hatékonyabb volt, mint a Novi Beograd elleni elődöntőben. Fél perccel a nagyszünet előtt a repülő cseréből érkező Mandic akciógóljával először lett kétgólos a különbség (6-4).

Jól alakult a harmadik negyed is, amikor Varga értékesített egy büntetőt, azzal már háromgólosra növelt a különbséget (8-5). Az újabb olasz előny megjátszása előtt, érezve annak fontosságát, Sandro Sukno vezetőedző időt kért, a figurát pedig Zalánki fejezte be szépen. A játékvezetők néhány percig oda-vissza ítélték a kontrákat, majd az olaszok előnyből minimalizálták hátrányukat. Di Somma fórban a kapufára tüzelt, a következő előnynél már Nyéki Balázs kért időt: a labda körbe járt és meg sem állt Argiropuloszig, aki a léc alá lőtt.

A záró nyolc percben Younger vágott be egy ötméterest. Két kimaradt FTC-fór után, a 21 éves Iocchi Gratta öt lóba után lőtt Vogel kapujába, így négy perccel a vége előtt újra döntetlen volt az állás.

Csakhogy a játékvezetők közben észrevették, hogy Zalánki szabálytalankodott, a VAR-vizsgálat után pedig – akárcsak a Novi Beogradból Filipovicot – brutalitás miatt kiállították, a gólt pedig elvették.

Ez egyben automatikusan ötméterest ért a Ferencvárosnak, amit Mandic értékesített és a magyar csapat innentől kezdve gyakorlatilag végig emberelőnyben játszhatott (10-8).

Az olaszok gyorsan egy dupla fórral kerültek szimpla előnybe, amit Di Fulvio használt ki, de Varga gyorsan lecsillapította az olaszokat, csodálatos csuklómozdulattal lőtt közbe és állította vissza a különbséget. A Recco lemásolva az előző támadását újra kettős előnyben, megint Di Fulvio révén zárkózott, a Varga-Mandic kettős azonban megint azonnal összehozta a választ, utóbbi elhajlás után pattintott a léc alá.

A bírók meccsben tartották a papíron még mindig emberhátrányban lévő olaszokat, szórták a kiállításokat és a kontrákat sem merték befújni, Kakarisz ezt kihasználva izmozta be az újabb olasz gólt, Nyéki Balázs pedig időkéréssel próbálta nyugtatni tanítványait. A fór kimaradt, a másik oldalon pedig Vogel védte Di Fulvio lövését. Nagy kis híján eldöntötte a kupa sorsát, Del Lungo azonban a meccs legnagyobb védésével tartotta életben az olasz reményeket.

A Reccónak 17 másodperce maradt, az időkérést követően azonnal jött az olasz előny, de Condemi közeli lövését Mandic blokkolta.

A magyar bajnok, kupa- és BL-győztes FTC – amely ezt megelőzően soha nem győzte le az olasz sztárcsapatot – 2019 után története során másodszor hódította el a legrangosabb európai trófeát, Nyéki Balázs pedig első szezonjában vezetőedzőként rögtön triplázott.

Vízilabda Bajnokok Ligája, döntő

FTC-Telekom Waterpolo – Pro Recco (olasz) 12-11 (2-2, 4-2, 3-3, 3-4)
gólszerzők: Mandic 4 Jansik Sz., Argiropulosz, Varga Dé. 2-2, Vigvári Ve., Di Somma 1-1, illetve Iocchi Gratta, Younger, Kakarisz, Di Fulvio 2-2, Cannella, Zalánki, Hallock 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik