Sport

Vogel fejjel védte az ötméterest, BL-döntős a Fradi

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Az FTC vízilabdacsapata ötméteresekkel győzte le a szerb Novi Beogradot, és ezzel bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe.

A Ferencváros szerzett vezetést. Úgy tűnt, hogy az első emberelőnynek egy rossz passz véget vet, de Vigvári nagyon messziről mentette gólra a fórt. A szerbek gyorsan fordítottak, az első két létszámfölényüket magabiztosan értékesítették.

Nem sokáig vezetett a belgrádi együttes, az előző két szezonban még honfitársait erősítő, de tavaly tavasszal a keretből kikerülő, majd a Ferencvároshoz igazoló Mandic egyenlített. Jansik remek lövésével újra az FTC került előnybe, de hamar jött a válasz, Vlahopulosz lövése Nagy blokkjáról vágódott szerencsétlenül a hálóba. A negyed vége előtt újra megszerezte a vezetést a magyar együttes, Argiropulosz megúszásból talált be, azonban a Novi Beograd még így is tudott válaszolni (4-4).

Szerb gólokkal indult a második felvonás – előbb Vlahopulosz labdája „csúszott be” a vízen, majd Lukic lőtt a jobb felső sarokba –, aztán Di Somma óriási lövésével kapaszkodott a Ferencváros. A Novi büntetővel léphetett volna el újra, ám Vlahopulosz kapufára lőtt, Merkulov pedig két elhibázott lövés után kétszer is betalált,

így a nagyszünetben az FTC minimális előnyben volt (7-6).

A fordulást követően Mandic révén először került kétgólos előnybe a Ferencváros, sőt, Argiropulosz egy perccel később fórból betalált – mindeközben a szerbek sztárja, Granados már két kiállítás és lőtt gól nélkül állt. A szerbek egy videós vizsgálat után mozdultak el a holtpontról, pedig Vogel nagyot védett, de Vlahopulosz lövése centikkel bent volt.

A magyar válogatott kapusának eszén viszont ötösből ezúttal sem tudtak kifogni, most a négyes döntő után visszavonuló kétszeres olimpiai bajnok Filipovic forgácsolta szét a kapufát. A szerbek – akik Granadost elvesztették a harmadik negyed közepén – fórból szépítettek, majd Mandic az egyik, Filipovic pedig a másik oldalon villantotta meg bal kezét. Mandic a következő magyar támadás végén is látványos gólt szerzett, három szerbet süllyesztett el egy lóbálással, mielőtt a hálóba lőtt.

Úgy tünt, az FTC előnye gyorsan eltűnik, miután két emberelőnyt is eredményesen fejezett be a rivális, viszont a második közben Filipovicot a Jansikkal szemben elkövetett túlzott keménység miatt kiállították.

Gyakorlatilag ezzel a mozdulattal ért véget a pályafutása, mivel a bronzmeccsen már nem játszhat, ráadásul így négyperces emberelőnybe került a Ferencváros és még ötméterest is lőhetett, amelyet Mandic értékesített (12-10).

A Ferencváros belealudt a záró nyolc perc elejébe, a Novi Beograd két gólt szerzett emberhátrányban és kiegyenlített, végül Merkulovnak sikerült ébresztőt fújnia.

A kiegészülő belgrádiak másfél perccel a vége előtt egyenlítettek, a túloldalon Mandic fórból hibázott, Molnár viszont labdát szerzett és emberelőnybe került az FTC. Nyéki Balázs vezetőedző időt kért, azonban egy rossz passz miatt lövés sem lett a figurából. A meccs utolsó támadása így a Novi Beogradé lett, az időkérés után Vlahopulosz lövése viszont fölé szállt, így akárcsak a Zalánki Gergőt foglalkoztató Pro Recco és a Vámos Mártonnal felálló Olympiakosz között, ebben az elődöntőben is ötméteresek döntöttek.

Ebben a párharcban egyetlen játékos hibázott, utolsó lövőként Szkumpakisz próbálkozását Vogel kifejelte, ezzel 2019 és 2021 után ismét BL-döntőbe jutott a Ferencváros.

Férfi Bajnokok Ligája, négyes döntő, elődöntő:

FTC-Telekom Waterpolo – Novi Beograd (szerb) 18-17 (4-4, 3-2, 5-4, 1-3, 5-4) – ötméteresekkel
gólszerzők: Mandic 5, Merkulov 3, Argiropulosz 2, Vigvári Ve., Jansik Sz., Di Somma 1-1, illetve Vlahopulosz 4, Pijetlovic, Cuk 2-2, Drasovic, Lukic, Radulovic, Filipovic, Szkumpakisz 1-1

 

Pro Recco (olasz) – Olympiakosz (görög) 13-11 (3-0, 1-2, 3-3, 2-4, 4-2) – ötméteresekkel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik