Sport

Romániába igazol a magyar válogatott kézis

Bodnár Boglárka / MTI
Bodnár Boglárka / MTI

Kácsor Gréta válogatott kézilabdázó a román Gloria Bistrita-Nasaud csapatában folytatja pályafutását, írja az MTI.

A junior korosztályban 2018-ban világ-, 2019-ben Európa-bajnok balátlövő már december középén bejelentette, hogy távozik a Debrecen csapatától. A besztercei klub egyelőre nem jelentette be az érkezését, de két román hírportál, a sport.ro és a handbalmania.ro is tényként közölte, hogy idén nyáron a Gloria Bistrita-Nasaud együtteséhez igazol.

Új csapata az előző idényben a bajnokságban bronz-, az Európa Ligában ezüstérmes lett, a következő szezonra pedig szabadkártyát kért a Bajnokok Ligájába.

A 24 éves váci nevelésű kézilabdázó – aki tagja az olimpiára készülő válogatott keretének – az elmúlt két idényt töltötte a DVSC-ben.

Kapcsolódó
„Aki ismer, tudja, mit jelent számomra ez a klub” – Böde-Bíró hosszabbított a Fradinál
A Ferencváros címet akar védeni a bajnokságban és a kupában, és bejutna a négy közé a Bajnokok Ligájában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik