Sport

Nem versenyez együtt Kozák Danuta és Csipes Tamara

Szigetváry Zsolt / MTI
Csipes Tamara (balra) és Kozák Danuta (jobbra).
Szigetváry Zsolt / MTI
Csipes Tamara (balra) és Kozák Danuta (jobbra).

Kozák Danuta és Csipes Tamara nem versenyez együtt kajak kettesben a jövő heti szegedi válogatóversenyen.

A két sportági klasszis májusban még egy hajóban evezett szolnokon 500 méteren, nagy fölénnyel nyerve az olimpiai versenyszámot. Szegeden viszont Gazsó Alida Dórával nevezett Csipes, míg Kozák csak egyesben indul.

Vélhetően azért történt mindez, mert Kozák Facebook-oldalán súlyos vádakat fogalmazott meg a válogatott négyes felkészítéséért felelős Csipes Ferenccel szemben, ami után a szakember ellen fegyelmi eljárást indítottak. A 37 éves versenyző bejegyzésében azt írta, hogy Csipes Ferenc erősen befolyásolt állapotban masszázs közben, amikor ő gyakorlatilag meztelen volt, verbálisan molesztálta és sértegette a legkülönfélébb módokon. Azt is megjegyezte, hogy hetek óta bomlasztotta a csapathajók versenyzőit, beleértve a sajátjait és a saját lányát (Csipes Tamarát) is.

A Budapesti Honvéd SE végül levélben bocsánatot kért, amit Kozák Danuta elfogadott, így az MKKSZ megszüntette az edző felfüggesztését, de nem csoda, ha a Csipes család tagjait megviselte az ügy.

Kapcsolódó
„Ez a teljes magyar kajak-kenu sport ügye” – Kozák Danuta edzői molesztálásról írt, reagált a Honvéd
A magyar sportot pont a párizsi olimpia előtt megrázó ügyben Gergely István, a BHSE elnöke nem dugta a fejét a homokba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik