Sport

Pigniczki Fanni labdával döntős; Vukmir Elena 6. és 8. a budapesti rg Eb-n

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
Pigniczki Fanni labdával fináléba jutott a budapesti ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon, a felnőtt csapatverseny második napját Magyarország a 6. helyről kezdheti meg, az esti junior szerenkénti döntőkben pedig Vukmir Elena karikával a 8., labdával a 6. helyen zárt. Várhatóan pénteken Pigniczki Fanni és Wiesner Hanna is kvalifikálja magát a felnőtt egyéni összetett döntőbe.

A felnőtt Európa-bajnokság teljesen logikus módon az óceániai olimpiai selejtezővel kezdődött meg Budapesten.

Kicsit az Eurovíziós Dalfesztiválra emlékeztet ez, de hát legutóbb, 2021-ben akkora botrány volt az óceániai selejtezőn – a Nemzetközi Tornaszövetség technikai bizottságának kellett megsemmisítenie az eredményeket és újrapontoznia a gyakorlatokat a különféle, eltiltást is érő szabálytalanságok miatt –, hogy most joggal érezhették úgy, jobb a nyugalom, így az olimpiai kvalifikációt beszervezték az Eb elé.

Az óceániai egyéni versenyzőknek 25 százalék esélyük van egy olimpiai helyre (négyen versengenek egyért), a teljes európai mezőny „maradéka” szintén egy pozícióért versengett. Magyarországot ez nem érintette, mert Pigniczki Fanni a tavalyi, valenciai világbajnokságon már megszerezte az országnak járó kvótát. Így a közönség – egyéniben – magyar kvótáért már nem szoríthatott, „csak” a magát világelitbe dolgozó Pigniczki Fanni és a hozzá hasonlóan egyéni összetett döntőbe vágyó Wiesner Hanna minél jobb eredményéért.

Közülük Wiesner kezdett labdával (szép gyakorlatra óvás után 32.050), Pigniczkit pedig a klasszisoknak kijáró sikoltozás köszöntötte – igaz, ez messze volt a tavalyi, valenciai lelátóremegtető, halláskárosító tombolástól, de hát a világ összes rg-közönsége közül a spanyol a legfanatikusabb. Az MTK vb-bronzérmes tornásznője erősen nyitott, szintén labdával (33.350, örült is a jól sikerült gyakorlatnak), közben a reggeli csoportban szerek és klasszisok egyaránt (el)szálltak.

Az összetett Eb-címvédő bolgár Borjana Kalejn és a karikával kontinensbajnok ukrán Viktorija Onoprienko egyaránt nagyot rontott, az olimpiai helyért folytatott verseny egyik esélyesének számító görög Panajota Litra pedig nettó 90 másodperc alatt véget vetett saját párizsi álmainak. Megnyerni az olimpiai kvótát egy gyakorlattal nem lehet, elveszíteni annál inkább – az Eb legértékesebb „különdíjáért” pénteken a ciprusi Vera Tugolukova és a lengyel Liliana Lewinska fog nagy csatát folytatni, kettejük között csak fél pont a különbség két gyakorlat után.

A magyarok második szere a karika volt: a lábsérülés után versenyző Wiesner Hanna kerek 32 pontot kapott bemutatójára, Pigniczki Fanni pedig a „vb-bronzos” karikagyakorlatra megkapta a nap legnagyobb üdvrivalgását – no és 33.650 pontot egy sikeres óvást követően.

Elképesztő hangulatban sikerült bemutatni a gyakorlatokat. Karikával az elején egy kicsit szétestem, de aztán sikerült összeszedni magamat a gyakorlat második felére; a labdával elégedett vagyok

– értékelt Pigniczki Fanni, aki 2017-ben még újonc felnőttként szerepelhetett hazai közönség előtt az Eb-n, most pedig olimpikonként, vb-érmesként, a világelitbe tartozó versenyzőként térhetett vissza ugyanabba az arénába. Elképesztően nagy utat tett meg. Wiesner Hanna hét éve még csak a lelátóról szurkolt a magyaroknak – most ő is megtapasztalhatta, milyen egy hazai rendezésű nagy verseny.

Ettől fogva már csak röpke hét órát kellett várni, hogy kiderüljön, mire elegendő a magyarok pontszáma. Féltávnál Pigniczki karikával (7.) és labdával (6.) is továbbjutó helyen állt, és az is eldőlt, hogy Wiesner nem kvalifikálja magát a finálékba. Az utolsó csoportban már „csak” azt kellett volna kiszurkolni, hogy ne kerüljenek szerenként ketten-ketten Pigniczki elé: ez végül félig sikerült, az első számú magyar rg-s a 8. helyen jutott be a labdafináléba, így a vasárnapi szerenkénti döntőkben is biztosan láthatja a hazai közönség. A csapatversenyben – ebbe a felnőtt egyéni és a kéziszercsapat-gyakorlatok számítanak be – Magyarország a 6. helyen áll, Izrael vezet. Az összetett döntőbe valószínűleg mindkét magyar versenyző bejut (az első 24 kvalifikálja magát, Pigniczki Fanni most a 7., Wiesner Hanna a 14. helyen áll), de azért ehhez még át kell navigálni a buzogány- és szalagkvalifikáció pénteki akadályain.

Ezzel még nem volt vége, mert a selejtezőiket szerdán letudó juniorok megkapták a főműsoridőt, a reflektorfényt és a nagyszabású bemutatást: ők zárták a nap versenyeit. A magyar válogatottból Vukmir Elena – az egykori FTC- és MTK-légiós, labdarúgóedző Dragan Vukmir lánya – a karika- és a labdadöntőbe is bejutott. A szépen megtelt lelátóról jókora támogatást kapott, utolsó elkapását már a nagyoknak járó, fülrepesztő szurkolói sikoly fogadta: karikával a 8., labdával a 6. helyen végzett élete eddigi legnagyobb megmérettetésén.

Ritmikus Gimnasztika Eb, felnőttek, kvalifikáció

Karika: 1.Borjana Kalejn (Bulgária) 36.550, 2. Daria Atamanov (Izrael) 36.350, 3. Sztiliana Nikolova (Bulgária) 35.950, 4. Sofia Raffaeli (Olaszország) 35.600, 5. Daniela Munits (Izrael) 34.300, 6. Tajszija Onofrijcsuk (Ukrajna) 34.300, 7. Alba Bautista (Spanyolország) 34.050, 8. Ekaterina Vedeneeva (Szlovénia) 33.700, 9. Pigniczki Fanni (Magyarország) 33.650, …19. Wiesner Hanna (Magyarország) 32.000

Labda: 1. Raffaeli 34.950, 2. Darja Varfolomeev (Németország) 34.700, 3. Munits 34.250, 4. Bautista 34.050, 5. Vera Tugolukova (Ciprus) 34.000, 6. Onofrijcsuk 33.750, 7. Nikolova 33.500, 8. Pigniczki 33.350, …14. Wiesner 32.050

Egyéni összetett: 1. Raffaeli 70.550, 2. Nikolova 69.450, 3. Munits 68.550, 4. Atamanov 68.300, 5. Bautista 68.100, 6. Onofrijcsuk 68.050, 7. Pigniczki 67.000, …14. Wiesner 64.050

Csapatverseny: 1. Izrael 136.850, 2. Olaszország 136.150, 3. Bulgária 136.050, …6. Magyarország 131.050

JUNIOROK, SZERENKÉNTI DÖNTŐK

Karika: 1. Amalia Lica (Románia) 32.850, 2. Alona Tal Franco (Izrael) 32.750, 3. Olivia Maslov (Lengyelország) 32.250, …8. Vukmir Elena (Magyarország) 27.900

Labda: 1. Meital Maayan Sumkin (Izrael) 33.550, 2. Anna Piergentili (Olaszország) 31.250, 3. Magdalena Valkova (Bulgária) 31.150, …6. Vukmir 29.900

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik