Sport

Szemsérülése miatt nem tudni, mikor védhet ismét a világ egyik legjobb kézilabdakapusa

Tom Weller / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Nem tudni, hogy Niklas Landin mikorra gyógyul fel szemsérüléséből
Tom Weller / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Nem tudni, hogy Niklas Landin mikorra gyógyul fel szemsérüléséből
Niklas Landin szemsérülése nem gyógyul kellőképpen, így az Aalborg világklasszis kézilabdakapusa nem léphet pályára a Skjern elleni csütörtöki elődöntőn.

Az olimpiai, világ-. és Európa-bajnok klasszis jobb szemének retinája még másfél hete sérült meg, és a hétfői kontrollvizsgálat még mindig azt állapította meg, hogy Landin játékra alkalmatlan.

A jobb retina vérzéséről van szó, amely a május 5-i, Bjerringbro-Silkeborg elleni bajnokin, egy véletlen balesetben sérült meg.

A vizsgálat azt mutatta, hogy a sérülés még nem gyógyult be olyan mértékben, hogy Landin részt vehessen a csütörtöki, Skjern elleni elődöntőben” – írta hivatalos honlapján az Aalborg.

„Egyelőre nem tudni, hogy Landin mikor tud újra játszani, ez ugyanis a gyógyulási folyamattól függ. Ennek ellenére természetesen követjük a helyzetet, és bízunk benne, hogy rövid időn belül újra harcképes lesz” – mondta Jan Larsen, az Aalborg igazgatója, mintegy utalva arra, hogy lehet, még az elődöntő vasárnapi visszavágója is túl korai lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik