Élő Sport

Heroikus szlovénveréssel feljutott az A csoportba a hokiválogatott

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

A magyar jégkorong-válogatott még sosem győzte le Szlovéniát tétmeccsen. Mostanáig: Bolzanóban ugyanis 2-1-re nyertünk, ezzel a csapat jövőre ismét az A csoportban játszhat.

Ijesztő szlovén fölénnyel indult a meccs, az első percekben teljesen beszorított minket a már feljutott ellenfél. Szerencsére hátul álltuk a sarat, majd kijöttünk a szorításból, és az első lövésünk egyből gólt hozott, Terbócs remek passzát Hári vágta be.

A meccs első kiállítását a szlovén Podlipnik ellen fújták be, érkeztek is a lövések, de nem sikerült betalálni, ehhez Nilsson járt a legközelebb, aki a keresztvasat találta el. A dán, kanadai bírópáros Hadobást is kiküldte két percre, de kivédekeztük a hátrányt, így annak ellenére vezettünk húsz perc után, hogy a szlovénok többet lőttek (11-9 oda).

A második felvonás elején mi tudtunk dominálni, Papp szépen csinálta meg magának a helyzetet, ám a bal kapuvas kisegítette Kroselj kapust. Nem sokkal később egy korongszerzés és egy elcsúszó védő miatt Hári mehetett egy az egyben a kapusra, meg is csinálta a cselt, de kisodródott, és nem tudta behúzni a kapus lábvédője mellett.

A magyar csapat percei voltak ezek, mégis egyenlítettek a szlovénok, méghozzá Ticar villanásával,

amely egyszerre volt váratlan és zseniális, a jégen térdelt ugyanis, mégis kapura küldte a korongot, amely bepattant Bálizs korcsolyájáról.

A középső harmad második fele egyértelműen a szlovénokról szólt, szerencsére Bálizs az olaszok elleni formáját hozta, és odaért a lövésekre.

A harmadik játékrészben valahonnan még erőt merített a pénteken az olaszokat öldöklő, hosszabbításos csatában legyűrő magyar csapat, Bálizs pedig ismét előhúzott egy fenomenális védést, amikor Mehle közelijét tolta ki. A Norvégiában légióskodó kapus nem sokkal később pár másodperc alatt kétszer is kibabrált a szlovénokkal, aztán jöttek a mi lehetőségeink, de Kroselj is bemutatott egy bravúrt. Aztán a bírók kiküldték a Sofronnal keménykedő Cepont, mi pedig kihasználtuk az előnyt, Varga a palánk mellől tüzelt, Erdély a kapu előtt beleért, Papp pedig összeszedte, majd beemelte a kipattanót.

A szlovénok lehozták a kapust, de egyenlíteni nem tudtak, így a történelmi győzelemmel a meccset és a tornát is megnyerte a magyar csapat, amely jövőre az elitvébén szerepelhet.

Divízió I/A jégkorong-világbajnokság, 5. forduló:

Magyarország – Szlovénia 2-1 (1-0, 0-1, 1-0)
Bolzano, Sparkasse Arena
v.: Frandsen (dán), Langin (kanadai)
gól: Hári (8.), Papp (58.), illetve Ticar (26.)
kiállítás: 6, illetve 8 perc

 

További eredmények:
Olaszország – Koreai Köztársaság 8-1 (4-0, 0-1, 4-0)
Románia – Japán 4-2 (2-1, 1-0, 1-1)

 

A végeredmény: 1. (és feljutott) Magyarország 11 pont, 2. (és feljutott) Szlovénia 9, 3. Olaszország 9, 4. Románia 9, 5. Japán 4, 6. Koreai Köztársaság 3
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntöttek.

 

Az első két helyezett feljutott, így a 2025. május 9-25. között Stockholmban, illetve a dániai Herningben rendezendő 16 csapatos elitvilágbajnokságon szerepel majd, míg a Koreai Köztársaság kiesett a divízió I/B-be, ahonnan Ukrajna került fel.

Szépen csinálta Papp

Megvolt a csel, lőtt is, de a szlovén kapus odaért. Aztán Ortenszky is megkínálta egy távolival Kroseljt. Helyesbítés: Papp lövését a bal kapusvas hárította.

Eddig jó

Az első harmad után Hári góljával vezetünk 1-0-ra. Ők lőttek többet (11-9), de ez senkit nem zavar, ha a végén mi örülhetünk.

Kivédekeztük az előnyt

Már visszatért Hadobás, amikor Sabolic tüzelt, Bálizs fogta, majd a szlovén kapitány arcoskodott Hárival, de megúszta büntetés nélkül.

Hadobás ült ki

Bottal akasztotta az ellenfelet, ez az első szlovén előny.

Nem volt jó a visszapasz

Nilsson és Németh mehetett 2 az 1-ben, de Nilsson passza sajnos pontatlan volt, pedig ez góllal kecsegtető megugrás volt.

A vas velük volt

Lőttünk pár ígéreteset, Nilsson egyik távolija például a vasról pattant fölé. 6-6 most a kapura lövések aránya.

Szlovén kiállítás

Mihály tört kapura, Podlipnik hátulról nyomasztotta, majd rálökte a kapusra, és utána még meg is ütötte ököllel a magyar csatárt. Mehetett is ki két percre.

Ilyet lehet?!

Drozg előbb egy maflással lenyomta Nilssont, majd kétszer is közelről lőhetett, de Bálizs az olaszok elleni formáját hozta el magával. Aztán Nilsson persze felkérdezte a szlovént, ment is a szájkarate rendesen.

Nem nyúlt mellé a szlovén kapus

Galló csak azért emelte ki a korongot, hogy lehessen cserélni, a pattogós pakk nem okozott gondot Kroselj kapusnak. De legalább lehetett szusszanni kicsit!

Sokat nincs nálunk a korong

Nagyon lendületesen kezdtek a szlovénok, letáboroztak a magyar harmadban, Torok agilis megindulása veszélyes is volt, szerencsére még időben sikerült őt leszerelni.

Pirosak a fehérek ellen

Piros mezben játszik a magyar csapat, fehérben a szlovén. A két vezetőbíró kanadai és dán.

Az egyetlen hiányzónk

Fejes Nándor még a románok elleni meccsen sérült meg, és azóta sem épült fel, úgyhogy a Gyergyó hátvédje csak a lelátóról szurkolhat a társaknak.

Vagy az olaszok, vagy mi

A 17 székely hokissal felálló Románia az utolsó fordulóban 4-2-re verte Japánt, de nem juthat már fel, mivel az olaszok 8-1-re elintézték – és ezzel kiejtették – Dél-Koreát, és az egymás elleni eredmény az olaszoknak kedvez. A házigazdának 9 pontja van, a magyarnak nyolc, úgyhogy mindenképpen nyernünk kell a feljutáshoz.

Visszatér az önfeláldozó védő

Pénteki alkarsérülése ellenére tudja vállalni a játékot Hadobás Zétény, a magyar válogatott hátvédje a szlovénok elleni rangadón. A Svédországban légiós játékos a házigazda olaszokkal szemben hosszabbítás után 3-2-re megnyert pénteki találkozó hajrájában blokkolt egy hatalmas lövést, amely a bal alkarját találta el. Azonnal jegelték a sérült testrészt, de nem folytathatta a meccset, mivel nem tudta megfelelően, jó erővel fogni a botját. Szombat délelőtt aztán kiderült, hogy a 21 éves hokis állapota szerencsére javult, így hadra fogható.

Ez a torna utolsó meccse

De tétje csak számunkra van, a szlovénok már biztosan feljutnak. Persze könnyű meccsre senki ne számítson, hiszen tétmérkőzésen még egyszer sem vertük meg déli szomszédunkat.

Olvasói sztorik