Sport

Már az olimpia sem izgatja, visszavonult a válogatottságtól a világbajnok kézilabdakapus

ROBIN VAN LONKHUIJSEN / ANP MAG / ANP via AFP
Tess Lieder Wester részese volt a holland női válogatott felemelkedésének
ROBIN VAN LONKHUIJSEN / ANP MAG / ANP via AFP
Tess Lieder Wester részese volt a holland női válogatott felemelkedésének
Csütörtökön hivatalosan is bejelentette Tess Wester (férjezett nevén Tess Lieder), a holland női kézilabda-válogatott kapusa, hogy befejezi szereplését a nemzeti csapatban.

A 30 éves, 152-szeres válogatott klasszis 2012 óta szerepelt a legjobbak között, és részese volt Hollandia felemelkedésének: 2019-ben világbajnok, 2015-ben vb-ezüstérmes, 2017-ben vb-harmadik volt, de az Európa-bajnokságokról is van egy második (2016) és egy harmadik helyezése (2018).

A kapus úgy nyilatkozott, a tavaly decemberi világbajnokság után úgy érezte, már nem ég benne úgy a tűz, mint régen.

Mindent figyelembe véve meghoztam azt a nehéz döntést, hogy véglegesen lezárom ezt a fejezetet

– nyilatkozta. A profi pályafutását azonban nem fejezi be, klubszinten folytatja Dortmundban, ahová jövőre is élő szerződés közi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tess Lieder – ATHLETE (@tessiewester) által megosztott bejegyzés

„Örömmel és egészséges izgalommal várom a jövőt. Több idő jut így a családomnak és más ambícióimnak” – tette hozzá.

A Nu.nl portál hozzátette, hogy Wester korábban két olimpián is szerepelt, azonban lánya, Flo 2022-es születése óta már csak kiegészítő ember volt, Yara ten Holte (Odense) és Rinka Duijndam (Győri Audi ETO KC) mögött.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Red Bull Netherlands 🇳🇱 (@redbullned) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
Ilyen ostoba potyagólt is ritkán látni kézilabdapályán
Tess Wester bravúros védése után a labda az égből pottyant a kapuba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik