Sport

Marozsán szettelőnyből kapott ki a salakspecialista ellen

EPA / MTI
EPA / MTI

Marozsán Fábián szettelőnyről kikapott a nyolcaddöntőben a 2,8 millió euró összdíjazású barcelonai salakpályás férfi tenisztornán.

A világranglistán elfoglalt 39. helyével jelenleg a legelőkelőbben jegyzett magyar játékost 17-edikként emelték ki a szervezők, és csak a második fordulóban mutatkozott be, mivel átvette a sérülés miatt visszalépett, címvédő Carlos Alcaraz helyét a főtáblán. Szerdán mindössze 47 percet töltött a pályán, mivel a francia Luca van Assche (99.) a második szettben sérülés miatt feladta a meccset.

A csütörtöki folytatásban egy igazi salakspecialista következett az argentin Facundo Diaz Acosta személyében, aki 53. az ATP-rangsorban, és februárban tornát nyert Buenos Airesben, írja az MTI. A 24 éves magyar azonban bréklabdát sem engedélyezett ellenfelének az első szettben, miközben kétszer is semmire elvette a dél-amerikai adogatását, és 35 perc alatt hozta a játszmát.

A második felvonás argentin brékkel indult, majd Marozsán részéről a továbbiakban is küzdelmes szervagémek jöttek, de mivel nem tudta visszavenni az elvesztett adogatást, Diaz Acosta 75 perc elteltével kiegyenlített.

Jöhetett a döntő játszma, melyben tovább tartott a balkezes ellenfél lendülete, aki 3:0-ra elhúzott, és gond nélkül hozta a szerváit. Az ATP-tornán először kiemeltként versenyző Marozsán 1:4-nél ismét elbukta az adogatását, és innen már nem tudott visszakapaszkodni, 1 óra 47 perc után az argentin ünnepelhetett.

Nyolcaddöntő

Facundo Diaz Acosta (argentin)-Marozsán Fábián (17.) 3:6, 6:3, 6:1

Kapcsolódó
Edzője cáfolta a Milák Kristófról terjedő pletykát
Virth Balázs abban bízik, hogy elég idő lesz az úszó állóképességét pótolni az olimpiáig. Elárulta, Milák Kristóf nem készült Ausztráliában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik