Élő Sport

Kiütötte Japánt, kijutott az olimpiára a női kéziválogatott

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI
A magyar női kézilabda-válogatott a harmadik mérkőzését is megnyerte a debreceni selejtezős tornán, a Japán ellen kiütéses győzelem pedig azt jelenti, hogy a csapat kijutott a párizsi olimpiára. A 2004-es játékok óta először fordul elő, hogy a magyar női és férfi nemzeti csapat is ott lesz a mezőnyben.

A magyar női kézilabda-válogatott kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárómeccsén 37-28-ra legyőzte Japánt, így hibátlan teljesítménnyel a tabella élén végzett.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese annak tudatában lépett pályára a Főnix Arénában, hogy csupán négygólosnál nagyobb vereség esetén nem jut indulási joghoz. A házigazda korán magához ragadta a kezdeményezést, már az első játékrészben kilenc találattal ellépett, a folytatásban pedig megtartotta magabiztos előnyét.

A mezőny legjobbjának megválasztott Klujber Katrin 11 gólt lőtt, Böde-Bíró Blanka tíz védéssel járult hozzá a sikerhez.

1976, 1980 és 2004 után negyedszer fordul elő, hogy a magyar férfi és női kézilabda-válogatott is olimpiai résztvevő. A férfiak márciusban, Tatabányán szerezték meg a párizsi repülőjegyet. A nők nyolcadszor lesznek tagjai az ötkarikás torna mezőnyének, legjobb eredményük a 2000-es ezüstérem, legutóbb a tokiói játékokon a negyeddöntőben búcsúzva hetedikként zártak.

A négyes másik párizsi repülőjegyét a világbajnoki negyedik svéd válogatott szerezte meg. Az ötkarikás csoportokat kedden 17.30-tól sorsolják a francia fővárosban. Negyedszer fordul elő, hogy a magyar férfi és női kézilabda-válogatott is olimpiai résztvevő.

3. (utolsó) forduló, 1. csoport

Magyarország-Japán 37-28 (18-11)
Debrecen, Főnix Aréna, 4242 néző, v.: García, Paolantoni (argentinok)

Magyarország: Böde-Bíró – Győri-Lukács 6, Klujber 11, Vámos, Füzi-Tóvizi 1, Kuczora 3, Szöllősi-Schatzl 1, cserék: Papp 1, Simon 4, Márton 3, Bordás, Kácsor, Debreczeni-Klivinyi 4, Pásztor 2, Albek 1, Janurik

lövések/gólok: 52/37, illetve 47/28
gólok hétméteresből: 2/2, illetve 5/5
kiállítások: 6, illetve 2 perc

Kiütötte Japánt, kijutott az olimpiára a női kéziválogatott

A magyar női kézilabda-válogatott a harmadik mérkőzését is megnyerte a debreceni selejtezős tornán, a Japán ellen kiütéses győzelem pedig azt jelenti, hogy a csapat kijutott a párizsi olimpiára. A 2004-es játékok óta először fordul elő, hogy a magyar női és férfi nemzeti csapat is ott lesz a mezőnyben.

34-25

Nem nagyon változik a mecc képet. Ugyan a japánok faragtak valamelyest a hátrányukból, jönnek az újabb magyra gólok. Ennek kiütés lesz a vége.

29-17

Minden bejön. Elszórtuk a labdát a legutóbbi támadásnál, de Simon összeszedte azt, egy az egyben megverte a védőjét, majd a felső sarokba bombázott.

27-16

Egyre simább a meccs. A kiállítást 2-1-gyel hozta le a magyar válogatott, és utána is minden egyes japán gólra érkezett magyar válasz. Kezd egyébként gálameccs jellege lenni a mérkőzésnek.,

22-13

Nyílik az olló, egyre jobban. Klujber hetesével nőtt tovább a különbség, amire még érkezett válasz japán oldalról, Klujber erre viszont további két góllal válaszolt, majd Macumoto dobta fejbe Bírót, amiért két percet kapott.

19-12

Nagata kapott piros lapot, miután lekönyökölte Tóvizit, a japán játékos elsírta magát az ítélet után. Utána az ázsiaiak dobtak egy kapufát, de Márton is a kapufát trafálta telibe az ellenakcióból. Papp rántotta le az ellenfelét, amiért két percet kapott, de jó védekezés után hozzánk került a labda,  kínait azonban Lukács mellé pattintotta.

Czeglédi Zsolt / MTI

19-12

Bíró nem tudta védeni az első japán lövést, de rögtön jött a magyar válasz, Lukács a szélről bevetődve ejtette át a rivális kapusát.

18-11

Most már tényleg karnyújtásnyira van az olimpiai szereplés. Bár egy időn túli hetest bedobtak a japánok, így is hét gól a magyar válogatott előnye egy félidő után.

17-9

Köszönjük szépen az üres kapus lehetőségeket. A japánok továbbra is hét a hat ellen próbálkoznak, amiből könnyű gólokat dob a magyar csapat. Legutóbb Simon.

16-8

Minden álomszerűen alakul ezen a mérkőzésen, is nincs arra utaló jel, hogy ez megváltozna. Bár fórban szereztek két gólt is a japánok, a mieink hárommal válaszoltak, így még tovább nőtt a különbség.

13-6

Bármit is tesz Japán, van rá magyar válasz. Szandzsu ugyan a kapufa segítségével bevette Bíró kapuját, Klujber betörésből válaszolt az ellentámadásból. Dobtak egy kapufát is az ázsiaiak, amiből Lukács szerzett üres kapus gólt.

11-5

Kockáztatnak a japánok, üres kapuval próbálkoznak. Az első ilyen lehetőséget Klujber még a kapu mellé dobta, a második viszont nem rontotta el.

9-4

Időt kértek a japánok a 7-4-nél, aminek az lett a vége, hogy Klujber Katrin szerzett újabb két gólt, mire az ázsiaiak újabb időt kértek.

7-4

Egyelőre Kaszaj tartja meccsben a japánokat, az ő góljával tapad a rivális. Ezután Tóvizi talált be, majd Bíró védett, hogy aztán egy lerohanás végén Schatzl is eredményes legyen. Jól indul ez a meccs is.

5-3

Ahogy várható volt, feszült a mérkőzés. Akadnak hibák mindkét oldalon, miközben fej fej mellett halad a két csapat. Klujbert nem tudták megállítani, ahogy a jobb oldalon betört, ezzel visszavette a vezetést nekünk, majd egy jó védekezést követő labdaszerzésből Lukács is eredményes.

2-2

Bíró Blanka védte az első japán próbálkozást, de aztán belemenés miatt elvették tőlünk a labdát. A második japán helyzet már nem maradt kihasználatlanul, majd Kuczora lövését védte a kapus. Ezután gyors gólváltás következett, a mieink gólját Kuczora szerezte.

1-0

Ez gyors volt, már a meccs első percében hetest harcolt ki a magyar csapat, amit Klujber értékesített.

Olvasói sztorik