Sport

A magyar kézielnök rég látta ilyen jól játszani a női válogatottat

Czeglédi Zsolt / MTI
Győri-Lukács Viktória és a svéd Emma Lindkvist csatája
Czeglédi Zsolt / MTI
Győri-Lukács Viktória és a svéd Emma Lindkvist csatája
A magyar női kézilabda-válogatott számára kézzelfogható közelségbe került a kijutás a párizsi olimpiára a debreceni selejtezőtornán Ilyés Ferenc szerint.

„Kézzelfogható közelségbe került a kijutás, de a sportban nem szabad kiengedni, holnap győzelemre kell játszani Japán ellen” – hangsúlyozta az MTI-nek a magyar szövetség elnöki posztját egy nap híján egy éve betöltő sportvezető.

A britek fölényes csütörtöki legyőzését követően pénteken a világbajnoki negyedik svédek ellen is nyerni tudott Golovin Vlagyimir együttese. Mint mondta, nagyon tetszett neki, ahogy a csapat hozzáállt a svédek elleni találkozóhoz, ahogy a játékosok küzdöttek.

„Amilyen kemény faultokat elhelyeztek a svédeken, azon meg is lepődtek a skandinávok, mint ahogy azon is, hogy mennyire tűzben volt a válogatott. Persze voltak hibáink, de rengeteg helyzetet alakítottunk ki, nagyon jól védekeztünk, jó volt a kapusteljesítmény is: rég láttam ilyen jól játszani a csapatot.”

Kitért arra is, hogy a korábban látott hosszú hullámvölgyek ezúttal elkerülték az együttest, ezt kulcsfontosságú tényezőnek nevezte.

„Ilyen játékkal egy erős svéd csapatot is el lehet kapni, amelyről mindenki azt mondta, hogy a torna nagy esélyese” – tette hozzá.

A magyar válogatott csak akkor nem szerez kvótát, ha négy gólnál nagyobb különbséggel alulmarad távol-keleti riválisával szemben a torna vasárnapi zárómérkőzésén. Hozzáfűzte, a játékosok és a stábtagok ezt pontosan tudják, ő pedig bízik bennük, hogy meg tudják csinálni.

„Japán ellen is győzni kell, akkor a végén úgy tudunk ünnepelni, mint Tatabányán” – utalt a férfiak számára párizsi repülőjegyet érő márciusi tornára az MKSZ első embere.

Hasonlóan kemény védekezés kell, mint a tegnapi volt, figyelni kell a japánok egy az egy elleni megoldásaira, hiszen gyorsan fognak játszani. Elöl nem szabad pánikba esnünk, hiszen a védekezésük nem a megszokott

– tekintett előre Ilyés Ferenc.

A vasárnapi program

16.45: Nagy-Britannia – Svédország
19.15: Magyarország – Japán

 

A csoport állása:
1. Magyarország 4 pont
2. Svédország 2
3. Japán 2
4. Nagy-Britannia 0.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik