Sport

„Bízom benne, hogy nincs nagy baj” – megsérült Szilágyi Áron

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A magyar válogatott a negyedik helyen végzett vasárnap a budapesti Zarándi Csaba férfi kard csapat világkupa-versenyen.

Az egy nappal korábban győztes Szatmári András, valamint Szilágyi Áron, Gémesi Csanád és Decsi Tamás négyeséből álló, világbajnoki címvédő együttes a legjobb 16 között kezdett a BOK Csarnokban a 26 csapatot felvonultató mezőnyben. A továbbjutásért nagyon meg kellett küzdeni az előző körben a törököket meglepően simán legyőző kazahokkal szemben. Az első három asszót elvesztették a magyarok, aztán Gémesi 8-5-tel javított, majd megint két párharc kazah sikerrel zárult. Ezt követően Gémesi 7-5-ös és Szatmári 7-2-es részsikerével 40-37-re fordított a magyar csapat, végül a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi lezárta a mérkőzést, de közben volt 42-42 is az állás.

A következő összecsapás sokkal gördülékenyebben alakult, az irániaknál 18 tussal bizonyultak jobbnak a magyarok, az elődöntőben viszont kikaptak az amerikaiaktól. A kilenc asszóból csak kettőt nyert magyar vívó, végül kilenc találat különbséggel győztek a tengerentúliak.

A németek elleni bronzmérkőzésen Szilágyi jól kezdett, 3-1-re vezetett, de meghúzódott a combizma, leült az emelt pást szélére, pár percig ápolták, majd jelezte, hogy csere lesz.

Kovács Tamás / MTI

Később azt mondta, izomhúzódásról van szó, már a bemelegítésnél sem volt rendben a combhajlítója, majd egy rossz mozdulatnál meghúzódott és nem akart kockáztatni egy komolyabb sérülést.

Bízom benne, hogy nincs nagy baj, és egyhetes kezeléssel rendbe jön a combom

– tette hozzá.

Decsi állt be helyére, aki 5-1-gyel adta át a stafétát Gémesinek. Két vereség következett, majd Gémesi 9-5-tel javított. Ezután Decsi 7-4-re nyerte asszóját két német ellen: a több alkalommal is pástra rogyó Raoul Bonah helyére a szombaton véget ért egyéni versenyben megsérült Frederic Kindler állt be, de láthatóan ő sem volt rendben, a kitörések rendre nehézséget okoztak neki. Szatmári Szabó Mátyással döntetlent vívott, aztán Gémesi egy tussal nyert, majd Szatmári eggyel kikapott. Decsi 40-39-nél ment fel Szabó ellen, hamar 42-40-re alakult az állás, majd a magyar származású német kardozó egyenlített, 43-43 után pedig már csak ő adott tust. Az utolsó akciónál Decsi leszorította a pást végébe, de érvénytelen felületen találta el őt, a visszavágás így eredményes volt.

A legfontosabb számunkra, hogy Áron lába minél előbb rendbe jöjjön

– kezdte összegzését Decsi András vezetőedző, egyben Szilágyi trénere. Kitért rá, hogy Szatmári egyéni győzelme és az, hogy Gémesi nyolcaddöntős volt egy napja, önbizalomépítő lehet a számukra, ami azért fontos, mert már csak néhány verseny van az olimpiáig.

Kapcsolódó
Somfai Péter: Igazságtalan, hogy olyan jutott ki helyettünk az olimpiára, aki kikap az első meccsén, aztán megy várost nézni
Bronzérmet nyert a magyar csapat vasárnap a női párbajtőrözők kínai világkupa-versenyén, de ez is kevés a olimpiai csapat kvótához.

Az egyéves olimpiai kvalifikációs időszaknak ez volt az utolsó szakági versenye. A magyarok korábban csapatban szereztek kvótát, ami egyéniben is három helyet garantál a párizsi mezőnyben.

Eredmények

a 16 között:
Magyarország-Kazahsztán 45-43

negyeddöntő:
Magyarország-Irán 45-27

elődöntő:
Koreai Köztársaság-Németország 45-39
Egyesült Államok-Magyarország 45-36

a 3. helyért:
Németország-Magyarország 45-43

döntő:
Egyesült Államok-Koreai Köztársaság 45-30

A végeredmény: 1. Egyesült Államok (Eli Dershwitz, Filip Dolegiewicz, Colin Heathcock, Mitchell Saron), 2. Koreai Köztársaság (Do Gjongdung, Gu Bongil, Oh Szanguk, Pak Szangvon), 3. Németország (Luis Bonah, Raoul Bonah, Frederic Kindler, Szabó Mátyás), 4. Magyarország (Szatmári András, Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Decsi Tamás)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik