Sport

Megsérült a magyar válogatott kapusa

Czagány Balázs / 24.hu
Czagány Balázs / 24.hu

Combsérülés miatt 2-3 hétig nem játszhat Vay Ádám, a szlovák jégkorong-bajnokságban negyeddöntős Poprad magyar válogatott kapusa.

Vay – aki pénteken ünnepelte 30. születésnapját – a vendég Nyitra elleni csütörtöki, 5-1-re elveszített negyeddöntő második összecsapásának 57. percében sérült meg, és le kellett cserélni a hátralevő időre.

Az MRI kimutatta, hogy a bal combom közelítőizmában van egy kis szakadás, ezért két, legfeljebb három hétig nem játszhatok. Remélem, a csapat nélkülem is továbbjut a negyeddöntőből, és a folytatásban már tudok segíteni

– mondta az MTI-nek vasárnap Vay, aki remek mutatókkal zárta az alapszakaszt. Csapata első lett, ő 92,94 százalékkal védte a lövéseket, ezzel harmadik volt, átlagban 2,13 gólt kapott, ebben a mutatóban pedig a második.

Az alapszakaszgyőztes Poprad 1-1-re áll a Nyitrával szemben a szlovák negyeddöntőben, a párharc az egyik csapat negyedik sikeréig tart.

Amennyiben a Poprad bejut a döntőbe és a sorozat hat vagy hét mérkőzésig elhúzódik, akkor Vay nem vagy csak késve tudna a magyar válogatott rendelkezésére állni az április 28-án rajtoló bolzanói divízió I/A-világbajnokságon. A szlovák finálé hatodik meccse jelen állás szerint éppen a vb nyitónapjára esne, a hetedik felvonás pedig április 30-ra.

Kapcsolódó
Fradi-bravúr a BL-ben: franciaországi győzelemmel lett meg a továbbjutás
Az előző szezon döntőse bejutott legjobb nyolc közé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik