Sport

Újabb magyar válogatott kézis igazolt a német Bundesligába

Czeglédi Zsolt / MTI
Krakovszki Zsolt a nyártól Németországban folytatja
Czeglédi Zsolt / MTI
Krakovszki Zsolt a nyártól Németországban folytatja
Krakovszki Zsolt, a HSA NEKA férfi NB I-es kézilabdacsapatának válogatott jobbszélsője kétéves szerződést kötött a német Bundesligában szereplő HSG Wetzlarral.

„A februári Európa-bajnokság után jelezte a Wetzlar a szándékát, és bár természetesen megbeszéltem a családdal, a menedzseremmel, kikértem Sótonyi László tanácsát is, de nem sokat gondolkoztam, hiszen a Bundesligáról van szó, ami a világ egyik legerősebb bajnoksága. Hatalmas lehetőség előtt állok, mindent megteszek, hogy kihozzam magamból a maximumot, és bebizonyítsam, hogy jól döntöttek, amikor leigazoltak” – idézte a válogatott szélsőt a magyar klub hivatalos honlapja.

A 21 éves játékos 2017-ben került a Nemzeti Kézilabda Akadémiára, jelenleg a harmadik élvonalbeli szezonban erősíti a balatonbogláriakat, eddig 115 első osztályú mérkőzésen 231 gólt szerzett.

Kilencszer lépett pályára a felnőtt válogatottban, és jelenleg az olimpiai selejtezőre készül a nemzeti csapattal.

A német klub a honlapján azt írta, számos nemzet kézilabdázója megfordult már a csapatban, de Krakovszki Zsolt lesz az első magyar. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy Julian Fuchs kölcsönszerződése lejártával a nyáron visszatér a Melsungenhez.

Zsolttal egy rendkívül tehetséges és nagyon motivált jobbszélsőt kapunk, akinek atletikussága és védekező képessége lenyűgöző

– mondta Frank Carstens, a Wetzlar vezetőedzője.

Jasmin Camdzic sportigazgató hozzátette, a magyar játékos nem véletlenül szerepelt a magyarok Eb-keretében, és a szlovén Domen Novakkal nagyon jó párost alkot majd a jobb szélen.

Kapcsolódó
Kirúgta dán edzőjét a Győri ETO női kézilabdacsapata
Távozik Ulrik Kirkely és segítője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik