Sport

Visszavágna a horvát kapitányrablóknak a japán kéziválogatott

KISBENEDEK Attila / AFP
Ivano Balic először kaphat komoly feladatot
KISBENEDEK Attila / AFP
Ivano Balic először kaphat komoly feladatot
Szakított a hagyományokkal a Horvát Kézilabda Szövetség, és története során először egy külföldit bízott meg a férfiválogatott irányításával. Az izlandi sikeredző, Dagur Sigurdsson Japánból érkezett, ahol 2017 óta vezette a nemzeti csapatot. Az ázsiaiak most visszavágásara készülnek.

Horvát lapértesülések szerint a távol-keleti csapat nem kisebb egyéniséget szemelt ki utódnak, mint Ivano Balicot, a horvátok egykori világklasszis irányítóját.

A 44 éves, olimpiai és világbajnok klasszist kétszer is a világ legjobbjának választották (2003-ban és 2006-ban), játszott többek között a Zagreb, a spanyol Portland San Antonio és az Atlético Madrid, illetve a német HSG Wetzlar csapataiban.

Edzőként azonban még sohasem dolgozott, bár kétszer is volt a válogatott közelében. Előbb Zeljko Babic irányítása idején a csapat koordinátoraként dolgozott, majd 2021 és 2023 között Hrvoje Horvat asszisztense volt. Idén januárban csatlakozott az RK Split edzői stábjához.

A 24sata.hr úgy tudja, Balicot hivatalosan is megkereste a Japán Kézilabda Szövetség, és miután a klasszis nem titkolja edzői ambícióit, tetszik neki a kihívás, főleg, hogy Ázsiában a sportág legendájaként tekintenek rá.

Kapcsolódó
Sohasem történt még ilyen a horvát kézilabda történetében
Két héttel az olimpiai selejtező előtt megvan a férficsapat új kapitánya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik