Sport

Kicsit bonyolultnak érzi helyzetét a magyar kézis, de nem adja fel válogatott álmait

Czeglédi Zsolt / MTI
Korsós Dorina reméli, hogy a jövőben még visszakerülhet a válogatottba
Czeglédi Zsolt / MTI
Korsós Dorina reméli, hogy a jövőben még visszakerülhet a válogatottba
Korsós Dorina jól érzi magát a Rapid Bucurestinél, a következő szezonban is a román kézilabdacsapatot erősíti majd, ami pedig a válogatottat illeti, a jövőben is keményen készül és reméli, hogy vissza tud kerülni a keretbe.

A Rapid, amely jelenleg a második helyen áll a román bajnokságban, hat ponttal lemaradva a fővárosi rivális CSM-től, szombaton a Dunarea Brailával játszik rangadót.

„Előzetesen is az ezüstérem volt a cél. A második helyet mindenképpen szeretnénk megszerezni, de ehhez minden hátralévő meccsünket meg kell nyernünk” – mondta az M1 aktuális csatornának a Győrrel háromszoros Bajnokok Ligája-győztes, 28 éves balszélső.

A játékos hangsúlyozta, a remek formájának titka az, hogy nagyon jól érzi magát a klubnál, jó a csapategység, nagyszerű a viszonya az edzővel és a stáb többi tagjával, magabiztosnak érzi magát, s ezért tud jól teljesíteni.

Hozzátette, hogy a korábbi hosszú sérülése után – a bal térdét többször is meg kellett műteni, ezért erre a testrészére azóta külön is erősít – most érzi azt, hogy újra tudja élvezni a kézilabdát, és ez meglátszik a teljesítményén is.

A Rapid a Bajnokok Ligájában azonos csoportban szerepelt a Ferencvárossal, de hetedik helyével búcsúzott a további küzdelmektől. Korsós azt mondta, azzal együtt, hogy jó volt a Fradi ellen és Magyarországon játszani, nehéz volt számukra a BL-szezon, sok volt a sérültjük, de tanulnak a történtekből.

A kiesés után a bajnokságra koncentrálnak, hogy a második helyet megszerezve a következő idényben is tudjanak indulni. A kézilabdázó két éve erősíti a bukaresti csapatot, mint mondta, közös megegyezéssel érvényesítették a szerződésében szereplő egyéves opciót, így a következő szezonban is a románoknál játszik majd.

Az interjúban szóba került a nemzeti együttes is, nevezetesen, hogy Korsós sokak meglepetésére nem került be Golovin Vladimir szövetségi kapitány szűk világbajnoki keretébe.

A válogatottban szerepelni hatalmas nagy megtiszteltetés, nap mint nap ezért is edzünk, hogy bekerüljünk, én is próbálok mindent megtenni. Persze ennél ez azért egy kicsit bonyolultabb, de nem adom fel, készülök, küzdök, és remélem, hogy a jövőben még vissza tudok kerülni

– fogalmazott ezzel kapcsolatban a játékos.

A magyar válogatott a múlt héten Svájc ellen vívott Eurokupa-mérkőzéseket, Korsós azonban nem kapott meghívást.

Kapcsolódó
„Szerettem volna olimpiára menni” – skandináv lehetőség helyett tíz hónap kihagyás vár a magyar válogatott kézisre
Helembai Fannynál keresztszalag-rándulást diagnosztizáltak, de három hét pihenő után elszakadt a szalagja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik