Sport

„Éreztem, hogy képtelen leszek folytatni” – Alcaraz a második labdamenetben megsérült

Pablo Porciuncula / AFP
Pablo Porciuncula / AFP

Fel kellett adnia első fordulós mérkőzését tavalyi döntős Carlos Alcaraznak a Rio Open salakpályás tenisztornán. Az első helyen kiemelt spanyol

már a második labdamenetben megsérült, amikor egy kitámasztásnál aláfordult a bokája.

Ezután még folytatta, és lement az első két gém, ezután azonban jelezte, hogy nem tudja folytatni és feladja a Thiago Monteiro elleni találkozót. Szerdán tüzetesebben kivizsgálják, ezután derül csak ki, mennyire komoly a sérülése.

Elég rosszul estem – ez volt az első gondolatom. Onnantól kezdve, hogy éreztem a fájdalmat tudtam, hogy nehéz lesz folytatni a játékot. Lement pár labdamenet és nem lett jobb. Nem mozogtam jól, és ekkor már éreztem, hogy képtelen leszek folytatni. Biztos, csak rontott volna a helyzeten, ha tovább játszom, így inkább feladtam a meccset

– mondta később Alcaraz.

A világranglista másodikja március 2-án bemutatómeccset játszana Rafael Nadal ellen, erről úgy nyilatkozott, reméli, hogy összejön.

Kapcsolódó
Tuchel megegyezett a távozásáról a Bayern Münchennel
A német szakember a szezon végén ott hagyja a bajor klubot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik