Sport

Hosszabbítás után dőlt el a kézilabda-Eb döntője

JOHN MACDOUGALL / AFP
Dika Mem volt az utolsó percek hőse.
JOHN MACDOUGALL / AFP
Dika Mem volt az utolsó percek hőse.

Franciaország vasárnap hosszabbítás után legyőzte Dániát a férfi kézilabda-Európa-bajnokság döntőjében 33-31-re .

A dánoknak jött ki jobban a lépés az első félidő elején, egyrészt Emil Nielsen kapus kiváló teljesítményére, másrészt a villámgyors támadásokra alapozva. A franciáknál azonban egyre jobban ráérzett Dika Mem, mikor lehet egy jó ütemű vetődéssel labdát szerezni, amit főleg egy kettős emberhátrány során kamatoztatott is. Az első félidő nagyon szoros volt, ezt jól mutatja az is, hogy 9-7-nél nagyobb előnyre nem tettek szert a skandinávok, pedig Nielsen 44 százalékos hatékonysággal védett, míg a másik kapuban Samir Bellahcene csak 24 százalékot produkált.

Térfélcsere után három góllal elhúzott Dánia, az első félidőt 11 védéssel záró Nielsen viszont csak négyszer fogott ki a franciákon, így aztán nem tudtak elhúzni a skandinávok. Mi több, 23-23-nál már a franciáké volt a lélektani előny, de Mikkel Hansen bombáinak hála nem került egy gólnál nagyobb hátrányba Dánia. Az utolsó három percben már kiszámíthatatlanná vált, kié lehet a végső győzelem 26-26-nál. Mathias Gidsel gólja után Nedim Remili kapufát dobott, de egy technikai hiba után Ludovic Fabregas kiegyenlített és jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban az első öt perc rettentő lassan vánszorgott, mert mindkét csapat lassú támadásokat vezetett, rengeteg megállító fault akadályozta a támadásokat. 29-29-ről folytatódott a meccs, majd jött a fordulat: az addig ötből öt lövést rontó Dika Mem két gólt is dobott, amire nehezen válaszoltak a dánok, hiába próbálkozta heten a hat védő ellen. Végül csak hetesből sikerült a zárkózás, Elohim Prandi ellen pedig tehetetlen volt a hajrára és hosszabbításra becserélt Niklas Landin.

Fél perc alatt kellett volna két gólt dobnia Dániának, ebből egy jött össze, mert Gidsel távoli lövése úgy meglepte Bellahcenét, hogy becsorgott a labda, de a kitámadva védekező skandinávok mögött belépő Yanis Lenne lezárta a döntőt.

Végeredmény – férfi kézilabda-Európa-bajnokság, döntő

Franciaország – Dánia 27-27 (hosszabbítás után 33-31)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik