Sport

„Az első félidőben ugyan szétlőttek minket, de vissza tudtunk jönni”

Czeglédi Zsolt / MTI
A magyar csapat mindent megtett a francia válogatott ellen az Eb-középdöntőben
Czeglédi Zsolt / MTI
A magyar csapat mindent megtett a francia válogatott ellen az Eb-középdöntőben
A végsőkig küzdött, de ilyen erős csapattal nem találkozott még ezen az Európa-bajnokságon a magyar férfi kézilabda-válogatott – legalábbis ez derült ki a játékosok nyilatkozataiból a 35-32-es vereség után.

„Az első félidőben egy futóversenybe kezdtünk, pedig nem ez volt megbeszélve, de belevitt minket a lendület. Ebből sok eladott labdánk lett vagy a kapus védett. Ehhez képest visszajöttünk a nagy hátrányból. A második félidő koncentráltabban sikerült, de a francia csapat jobb volt. Ha már itt vagyunk, szeretnénk megfogni az ötödik helyet” – nyilatkozta az M4 Sport kamerája előtt a meccs legeredményesebb magyarja, Bánhidi Bence.

A kapus Andó Arián az első Európa-bajnoki mérkőzése után elég önkritikusan nyilatkozott.

„Próbáltam mindent megtenni. Az első félidőben úgy éreztem, kicsit vakon ugráltam, de a második félidőt már sikerült jobban elkezdeni. Nem éreztem, hogy idegeskedtem volna, csak meg kellett szoknom a hangulatot, próbáltam kitisztítani a fejem. De azért sikerülhetett volna jobban is.”

„A nagy iram sokat kivett belőlünk, de küzdöttünk a végsőkig. Hogy elöl kimaradtak a helyzetek, az nem küzdés kérdése, egyszerűen elfáradtunk. De ott voltunk a nyakukon végig, az első félidőben ugyan szétlőttek minket, de vissza tudtunk jönni” – mondta a jobbszélső Imre Bence, aki ezen a mérkőzésen hibázott először lövést.

„Imádtam a meccs minden percét, egyértelmű, hogy dinamikailag a franciák a legjobbak, akikkel játszottunk. Az első félidőben azért meg tudtuk őket futni. Szlovénia elleni jó meccset várok, örülünk, hogy az ötödik helyért tudunk játszani.”

Fazekas Gergő ezúttal is jól szállt be a mérkőzésbe.

„Küzdöttünk a végsőkig, de kikaptunk egy jobb francia válogatottól. A német meccsel ellentétben most próbálta mindenki kicsit magára vállalni a felelősséget. Az ötödik hellyel történelmet írhatunk, mindent megteszünk érte.”

Kézilabda, férfiak, Eb., I. középdöntő, 4. forduló

Magyarország – Franciaország 32-35 (18-20)

Izland – Ausztria 26-24 (14-8)

Horvátország – Németország 30-24 (13-14)

 

A végeredmény:
1. Franciaország 10 pont
2. Németország 7
3. Magyarország 4
4. Ausztria 4
5. Izland 4
6. Horvátország 3

 

A pénteki program, az 5. helyért:
15.00: Magyarország – Szlovénia

 

elődöntő:
17.45: Svédország – Franciaország
20.30: Dánia – Németország

Kapcsolódó
Chema Rodríguez: Büszkének kell lenni erre a csapatra
A magyar kéziválogatott szövetségi kapitánya szerint pénteken megpróbálnak történelmet írni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik