Sport

Alcaraz nem tudott csodát tenni, Zverev jutott négy közé az Australian Openen

Martin Keep / AFP
Martin Keep / AFP
A hatodik helyen kiemelt Alexander Zverev meglepően négy szettben legyőzte az előzetesen a győzelemre is esélyesnek tartott, másodikként rangsorolt Carlos Alcarazt az Australian Open negyeddöntőjében.

Arra alighanem kevesen számítottak, ami a szerdai program utolsó mérkőzésén történt. Ugyanis amíg Zverev mindenféle hiba nélkül lehozta az első szettet, addig Alcaraz többször is rontott, német ellenfele így kétszer is brékelte és mindössze 29 perc alatt nyerte meg 6-1-re az első játszmát.

A második szettben úgy tűnt, hogy jöhet egy fordulat, 3-2-es előnyben ugyanis két bréklabdához jutott Alcaraz, rázta is az öklét rendesen, Zverev azonban védte mindkettőt, majd a következő gémet ő nyerte meg fogadóként. Majd a folytatásban ismét brékelte a spanyolt, meglepően simán vezetett 2-0-ra a nyert játszmák tekintetében.

A mindig mosolygós Alcaraz a harmadik szettben már nem mosolygott, padlóra került, és ismét adogatóként bukott el egy játékot. Ezután már kissé minden mindegy alapon kezdett el játszani, de Zverevnek innen már csak arra kellett koncentrálnia, hogy hozza a saját adogatásait – amivel az egész meccsen nem nagyon akadt problémája.

Most azonban akadt, pedig már kiszerválhatta volna a meccset, 5-3 és 30:30-nál csak két labdára volt a továbbjutástól, azonban ekkor Alcaraz megrázta magát, látványosan feljavult a játéka, előbb brékelt, majd rövidításben szépített a szettek tekintetében. Zverev ezután ápolást kért a kispadjánál.

A negyedik szett egy-egy brékkel indult, és mivel Alcaraz tudott visszavágni nagyon úgy tűnt, hogy ez lehet az a gém, amikor lendületbe kerül. Volt aztán egy játék, amikor 40:semmiről jött vissza, mégsem tudta brékelni Zverevet, viszont a következő gémet adogatóként elveszítette. Zverev így ismét a meccs megnyeréséért szerválhatott, és beütötte az első meccslabdáját.

Alexander Zverev másodszor jutott be a legjobb négybe az Australian Openen, ahol Danyiil Medvegyev lesz az ellenfele.

A Tokióban olimpiai bajnok német teniszező pályafutása során hetedik alkalommal elődöntőzik Grand Slam-tornán, döntőbe pedig egyszer jutott, 2020-ban a US Openen, de akkor kétszettes előnyből elbukott Dominic Thiemmel szemben.

Australian Open, negyeddöntő

Zverev (német, 6.)-Alcaraz (spanyol, 2.) 6-1, 6-3, 6-7 (2-7), 6-4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik