Sport

„Nem rossz történelmet írni” – selejtezőből indult játékos jutott négy közé az Australian Openen

Anthony Wallace / AFP
Anthony Wallace / AFP

A selejtezőből indult ukrán Dajana Jasztremszka is bejutott az elődöntőbe az ausztrál nyílt teniszbajnokság női mezőnyében. A világranglistán 93. ukrán alig 78 perc alatt verte a 19 éves cseh Linda Noskovát, aki korábban a világelső Iga Swiateket győzte le.

A profik 1968-as beengedése óta – Christine Storey 1978-as menetelése után – Jasztremszka a második selejtezős a nőknél, aki a négy közé került az Australian Openen.

„Nem rossz történelmet írni. Ez egy új dolog nekem és a generációmnak is, mert amikor legutóbb selejtezőből indult játékos eddig jutott, az nagyon rég volt. Meg sem születtem még” – mondta Jasztremszka, aki azt mondta, túlzottan izgult volt a meccs előtt, még az edzőjével is összeveszett, de aztán sikerült lehiggadnia.

Az ukrán játékost 2021 elején eltiltották anabolikus szteroid használatáért, ám fél évvel később a nemzetközi szövetség közölte, hogy Jasztremszka nem felelős a doppingvétségért, és visszaadta a játékengedélyét.

A 2021-ben és 2022-ben is döntős, három éve US Open-győztes Danyiil Medvegyev ötszettes, négyórás csatában búcsúztatta a kilencedik helyen kiemelt Hubert Hurkaczot.

Teljesen kész vagyok. Küzdöttem, ahogy bírtam, és úgy voltam vele, hogy meglátjuk, ha kikapok, akkor kikapok, és mehetek haza

– mondta elcsigázottan a nyolcadik Grand Slam-elődöntőjére készülő, 27 éves orosz.

Australian Open, negyeddöntő

férfiak:
Medvegyev (orosz, 3.)-Hurkacz (lengyel, 9.) 7:6 (7-4), 2:6, 6:3, 5:7, 6:4

nők:
Jasztremszka (ukrán)-Noskova (cseh) 6:3, 6:4

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik