Sport

Kubatov Gábor keményen kritizálva jelentette be, hogy elhagyta a Fradi kézicsapatát egy szponzor

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

A Ferencvárosi Torna Club elnöke, Kubatov Gábor feldúlt Facebook-bejegyzésben közölte, hogy a női kézilabdacsapat egyik szponzora, a többségében állami tulajdonú, az Építési és Közlekedési Minisztérium alá tartozó Mahart Passnave Kft. szerződést bontott a klubbal. A cég az aranyfokozatú, kiemelt támogatók között volt feltüntetve a klubhonlapon.

„Meg vagyok döbbenve… Szerződést bontott a Bényi Szabolcs által vezetett Mahart Passnave Kft. Magyar Kupa-címvédő, tavalyi BL-döntős női kézilabdázóink egyik szponzora. Mindezt egyoldalúan és – szeretném hangsúlyozni – teljesen jogellenesen, arra hivatkozva, hogy a csapat eredményessége a tavaly márciusban 3 évre meghosszabbított szerződés aláírása után jelentősen visszaesett” – írta feldúlt üzenetében Kubatov, aki szerint tény, hogy jobbak lettek, mert Magyar Kupát nyertek és Bajnokok Ligája-döntőt játszottak, jelenleg pedig vezetik az NB I-et.

Ezen felül, bejelentettünk 4 top igazolást, hogy egy-két éven belül BL-t nyerjünk és így mi legyünk a világ legjobb kézilabda csapata! Ezen tények után a szerződés felbontása vérlázító, az eljárás és a stílus pedig végtelenül primitív. Biztosak lehetnek benne, hogy semmit nem engedünk az elveinkből és a megkötött szerződésből és jogi eljárást kezdeményezünk

– írta Kubatov, aki szerint a döntéssel ellehetetlenítik a női kézicsapat működését. Azzal folytatta, a döntést hozók tájékozatlanok, és fogalmuk sincs a Fradi eredményeiről, arról, milyen jó hírét viszik a hazának, Budapestnek és a szponzoroknak.

A Mahart Passnave vezére, Bényi Szabolcs, mit sem sejt a nemzeti érzésekről, sem a sport oktatásban betöltött fontos szerepéről. Torkig vagyok az ilyenfajta módszerekkel és emberekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik