A Kleine Zeitung szerint az eset csütörtökön, Johanna Mikl-Leitner, Alsó-Ausztria kormányzója fogadásán történt. A 33 éves, pályafutását valamivel több, mint egy éve befejező sportember felmászott egy székre, kiabált, állítólag leköpte a vendégeket, és kiborította a bort.
Végül a biztonsági őrök fogták le, a síválogatott helyszínen lévő orvosa pedig nyugtatóinjekciót adott neki. Végül a rendőrség vitte el, és szállította kórházba.
Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy Matthias Mayer továbbra sem oldotta meg a régóta küzdő egészségügyi problémáit. Mindig is támogattuk, reméljük, hogy a lehető leghamarabb visszatér szenvedélyéhez, a síeléshez
– írta közleményében az Osztrák Sí Szövetség.
Mayer a pályafutása során 11 győzelmet aratott világkupa-versenyeken, az olimpiákon pedig három aranyat nyert: 2014-ben, Szocsiban lesiklásban, 2018-ban és 2022-ben pedig szuper-G-ben nem talált legyőzőre. De Pekingben szerzett még egy bronzot is lesiklásban.
2022., december 29-én aztán pár órával a bormiói világkupa-viadal előtt váratlanul bejelentette visszavonulását.