Sport

Ekkora pofont még sohasem kapott a spanyol kézilabda

UWE ANSPACH / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Agustin Casadót elveszítették a spanyolok
UWE ANSPACH / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Agustin Casadót elveszítették a spanyolok
Spanyolország a férfi kézilabda Európa-bajnokságok 1994 óta íródó történetében még sohasem búcsúzott a csoportkörben – egészen mostanáig.

Az együttes a hat kiírásban mindig elődöntős volt, a legutóbbi öt alkalommal érmet is nyert (két aranyat, két ezüstöt és egy bronzot), ennél kiegyensúlyozottabb teljesítményre senki sem volt képes.

Ehhez képest a csapat az első körben tíz góllal kikapott a horvátoktól, majd ugyan legyőzte Romániát, az utolsó fordulóban mindenképpen vernie kellett Ausztriát. Nos, az nem sikerült, az első félidőben az osztrákok már három góllal is vezettek, és ugyan Spanyolország a második félidő java részében előnyben volt, sőt, még az utolsó percben is vezetett, Bozovic kilenc másodperccel a vége előtt belőtte a továbbjutást jelentő találatot (33-33).

A történethez hozzátartozik, hogy Spanyolország a harmadik játékosát veszítette el sérülés miatt: a balszélső Miguel Sanchez és a jobbszélső Kauldi Odriozola után ezúttal a veszprémi Agustín Casado dőlt ki.

Az olimpiai címvédő francia válogatott 33-30-ra legyőzte a házigazda német csapatot, így két pontot viszi magával a magyar érdekeltségű kölni középdöntőcsoportba.

Kézilabda, Eb, férfiak, A csoport, 3. forduló

Franciaország – Németország 33-30 (17-15)
Észak-Macedónia – Svájc 29-27 (13-9)

 

A végeredmény: 1. Franciaország 5 pont, 2. Németország 4, 3. Észak-Macedónia 2, 4. Svájc 1

 

B csoport:
Spanyolország – Ausztria 33-33 (15-17)
Horvátország – Románia 31-25 (16-12)

 

A végeredmény: 1. Horvátország 5 pont, 2. Ausztria 4, 3. Spanyolország 3, 4. Románia 0.

 

C csoport:
Magyarország – Izland 33-25 (15-13)
Montenegró – Szerbia 30-29 (15-14)

 

A végeredmény: 1. Magyarország 6 pont, 2. Izland 3, 3. Montenegró 2, 4. Szerbia 1.

 

A középdöntő kölni I. csoportjának állása:
1. Magyarország 2 pont (33-25)
2. Franciaország 2 (33-30)
3. Horvátország és Ausztria 1-1 (28-28)
5. Németország 0 (30-33)
6. Izland 0 (25-33)

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik