Élő Sport

Parádés játékkal legyőzte Izlandot, hibátlanul Eb-középdöntős a magyar férfi kéziválogatott

Czeglédi Zsolt / MTI
Fazekas Gergő nagyszerűen szállt be a második félidőben
Czeglédi Zsolt / MTI
Fazekas Gergő nagyszerűen szállt be a második félidőben
Eddigi legjobb teljesítményét nyújtva leiskolázta Izlandot a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely 33-25-ös győzelemmel hibátlanul jutott tovább csoportjából az Európa-bajnokságon.

Kicsit nehézkesen indult a mérkőzés, és amikor előbb Sipost le kellett cserélni, mert összefejelt ellenfelével, majd a 12. percben, 6-5-ös vezetésnél Bánhidi eltalálta Gisli Kristjansson arcát, és piros lapot kapott, a szurkolók biztosan kicsit aggódtak.

Szerencsére a magyar válogatott nem, 10-7-es előnynél már Izlandnak kellett időt kérnie, hogy rendezze a sorokat. Az ellenfél ugyan felkészültek a magyar beállós játékra, de arra nem, hogy a gyors irányítók és nagy lövők ennyire jól át tudják venni a szerepet.

A játékrész közepén hét percig nem talált be a magyar együttes, de az izlandiak ezt nem tudták kihasználni, majd Bóka, kétszer – az addig is remeklő – Imre, illetve Hanusz is eredményes volt (15-13).

A szünet után jött Fazekas, aki gyors egymás után háromszor is eredményes volt, Máthé is megtalálta az utat a kapuig, így a 37. percben már öt (21-16). a 41. percben hat gól (24-18) volt az előny.

Palasics remekül védett, nyolc percig nem kapott gólt (26-18), ám aztán az ellenfél sorozatban háromszor betalált (29-23). De a győzelmet, őst, a nagyarányú győzelmet semmi sem fenyegette, Magyarország 33-25-re nyert, a mezőny legjobbjának megválasztott Palasics 11 védéssel járult hozzá a sikerhez.

A túloldalon Hallgrímssonnak kilenc, Gústavssonnak két védése volt, Viggo Kristjánson hét, Magnusson öt, a Veszprém balszélsője, Elísson két gólt lőtt.

Kézilabda, Eb, férfiak, C csoport, 3. forduló

Magyarország – Izland 33-25 (15-13)
München
v.: Lah, Sok (szlovének)
Magyarország: Palasics, Bartucz (kapusok) – Lékai 1, Szita 5, Bánhidi, Sipos, Ancsin 4, Imre 4, Bóka 1, Ligetvári 1, Ilic, Rosta 4, Hanusz 5, Bodó, Máthé 4, Fazekas 4.

 

A másik mérkőzésen:
Montenegró – Szerbia 30-29 (15-14)

 

A csoport végeredménye:
1. (és továbbjutott) Magyarország 6 pont
2. (és továbbjutott) Izland 3
3. Montenegró 2
4. Szerbia 1

A csoport, 3. forduló:
Franciaország – Németország 33-30 (17-15)
Észak-Macedónia – Svájc 29-27 (13-9)

 

A végeredmény: 1. Franciaország 5 pont, 2. Németország 4, 3. Észak-Macedónia 2, 4. Svájc 1

 

B csoport:
Spanyolország – Ausztria 33-33 (15-17)
Horvátország – Románia 31-25 (16-12)

 

A végeredmény: 1. Horvátország 5 pont, 2. Ausztria 4, 3. Spanyolország 3, 4. Románia 0.

 

A középdöntő kölni I. csoportjának állása:
1. Magyarország 2 pont (33-25)
2. Franciaország 2 (33-30)
3. Horvátország és Ausztria 1-1 (28-28)
5. Németország 0 (30-33)
6. Izland 0 (25-33)

33-25

Viggo Kristjansson lőtte az utolsó gólt (33-25).

33-24

Rosta révén 33-24.

32-24

Gudjonsson jobbszélről a kaput sem találta el, Máthé Dominik viszont kilőtte a jobb sarkot (32-24).

31-24

Hanusz góljára (31-24) Valencia nem tudott válaszolni, mert Palasics szépen hárított.

30-24

Viggo Kristjansson hetesével már hét találatnál jár (30-24).

30-23

Fazekas a kapus kezével együtt belőtte (30-23).

29-23

Viggo Kristjansson 29-23-ra faragta a hátrányt.

29-22

Kicsit lazul már néha a fegyelem, de így is komoly az előnyünk.

29-20

Hanusz négyből négynél jár (29-20).

28-20

Smarason szépített (28-20).

28-19

Rosta kiharcolta az első magyar hetest, Máthé belőtte (28-19).

27-19

Rosta befordult (27-19).

26-19

Vidarsson két percet kapott a Fazekas elleni szabálytalanság miatt, gólt Magnusson szerzett (26-19).

26-18

Rosta is begyömöszölt egy gólt (26-18).

Őrület!

Most már minden bejön, Gudjonsson szélsőziccerét Palasics fogta.

25-18

Fazekas maradt lent a földön, újabb videózás. Viggo Kristjansson kapott két percet, mert eltalálta az arcát. Egy kontra végén Ligetvári ejtett gólt (25-18).

24-18

Máthé góljára (23-18) Vidarsson gyors középkezdésből akart válaszolni, de nem találta el a kaput. Rosta bezzeg igen (24-18).

22-18

Egy szélre kijátszott akcióból Gudjonsson  szépített (22-18).

22-17

Szita újabb góljával megint öt közte (22-17).

21-17

Rossz csere: sokan voltunk a pályán, Fazekas bűnhődik. Vidarsson büntetett góllal is (21-17).

21-16

Szita bombája becsúszott a kapus kezei között (21-16).

20-16

Az izlandiak nem találják a rést, csak a hetesek kiharcolása megy. Ezúttal is Viggo Kristjansson volt az ítéletvégrehajtó (20-16).

Olvasói sztorik