Sport

A görögök elleni vereséggel kezdte az Eb-t a megfiatalított magyar pólócsapat

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-8-ra kikapott az esélyesebb görög csapattól a horvátországi Európa-bajnokságon a B csoport zágrábi nyitányán.

A világbajnok magyar együttest ezúttal javarészt fiatal tehetségek alkotják, míg a vb-ezüstérmesként szintén olimpiai kvótával rendelkező rivális a legjobbjaival érkezett a horvát fővárosba, így nem számított meglepetésnek, hogy az Eb-k történetében először legyőzték a magyarokat.

Varga Zsolt szövetségi kapitány a nyitányon Szeghalmi Zsombort és Varga Vincét hagyta ki a 15 fős keretből. A tavalyi vb-döntő visszavágója a rivális kapusának védéseivel és görög kapufákkal indult, az első gólt így aztán Tátrai szerezte egy megúszás után. A magyar előny azonban nem tartott sokáig, mert második emberelőnyét már kihasználta az ellenfél. A magyarok felállt védelem ellen hatástalannak bizonyultak, a görögöknek pedig a befejezésekkel gyűlt meg a bajuk, csak büntetőből sikerült vezetést szerezniük.

A folytatásban az újabb kimaradt magyar fórt azonnal megbüntette a görög csapat, de a negyedik emberelőnyt már gólra váltották Varga Zsolt tanítványai. Bár egy kiállítás után ismét betaláltak a görögök, Tátrai Dávid bombagóllal ismét minimálisra csökkentette a különbséget.

Összességében veszélyesebbnek tűntek a görög támadások, de a kapufa továbbra is a magyarokkal volt, illetve Bányainak is volt három-négy nagy védése, így végül a nagyszünetben csak 5-3-as görög vezetést mutatott az eredményjelző.

Térfélcserét követően az első támadásból egy remek bejátszást követően Fekete faragott a hátrányból, ráadásul a görögök két emberelőnyös szituációt is elrontottak egy-egy rossz passzal, azonban egyenlíteni még kettős fórból sem sikerült. A rivális egyik legjobbját, Papanasztasziut cserével végleg kiállították, de a görög centerekről sorozatosan érkező kiállítások egyikét ismét kihasználta az ellenfél. A magyarok viszont tapadtak a tapasztaltabb görögökre, előbb Fekete ötössel, majd Burián kapáslövéssel válaszolt egy-egy találatra.

Az utolsó nyolc perc mindkét oldalon kapusvédésekkel indult, majd Görögország ismét kettővel vezetett a Hárai piros lapja után kapott ötméteressel. A rengeteg kihasználatlanul hagyott fór után az újabb görög 20 másodperces büntetéskor Burián talált a kapuba, de az ellenfél – mint szinte mindig – azonnal visszaállította a kétgólos különbséget. Bő másfél perccel a vége előtt a harmadik értékesített görög büntető eldöntötte az összecsapást, amelyen a magyar fiatalok helytálltak,

de az emberelőnyös helyzetek sorozatos kihagyása miatt nem volt esélyük pontot rabolni a görög csapattól.

A végeredményt Fekete találata állította be az utolsó percben. Az Eb-ezüstérmes magyar válogatott szombaton Grúziával, hétfőn pedig Olaszországgal találkozik a csoportkörben, melyből az első kettő a negyeddöntőbe jut, a harmadik és negyedik helyezettnek pedig játszania kell a nyolc közé kerülésért az alsóbb divízióból érkező csoportgyőztessel vagy második helyezettel.

Férfi vízilabda-Eb, B csoport, 1. forduló:

Görögország – Magyarország 10-8 (2-1, 3-2, 2-3, 3-2)
magyar gólszerzők: Fekete 3, Tátrai, Burián 2-2, Nagy Á. 1

 

A csoport másik meccsén:
Olaszország – Grúzia 22-5 (5-0, 6-2, 6-0, 5-3)

 

A csoport:
Horvátország – Spanyolország 14-12 (2-1, 2-5, 2-2, 3-1, 5-3) – ötméteresekkel
Montenegró – Franciaország 20-19 (2-4, 2-1, 3-2, 3-3, 10-9) – ötméteresekkel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik