Sport

Szilágyi Liliána bántalmazási ügyében a rendőrség megszüntette a nyomozást

Marjai János / 24.hu
Az édesapa által indított becsületsértési per folytatódik Szilágyi Liliána ellen
Marjai János / 24.hu
Az édesapa által indított becsületsértési per folytatódik Szilágyi Liliána ellen

2021-ben Szilágyi Liliána testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolta az apját és korábbi edzőjét, Szilágyi Zoltánt. Az Európa-bajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai bajnok úszó minderről a közösségi oldalain írt, valamint az Elviszlek magammal adásában is beszélt róla D. Tóth Krisztinának. A rendőrség most lezárta a nyomozást.

A történtek után Szilágyi Zoltán becsületsértés miatt feljelentette lányát, akinek a vallomása alapján a bíróság feljelentést tett az apa ellen. Ebben az ügyben született a közelmúltban határozat.

A rendőrség lezárta a nyomozást, az a döntés született, hogy a szóban forgó, Liliána által elmondott cselekmények elévültek

mondta a Borsnak dr. Keviczki István ügyvéd, Liliána jogi képviselője.

Ugyanakkor a lap úgy tudja, az édesapa által indított becsületsértési per folytatódik, ebben Liliánának kell bebizonyítania, hogy az általa elmondottak megfelelnek a valóságnak.

„Másfél tucat tanút kértünk beidézni a bizonyítási eljárás keretében, de egyelőre nincs még időpontja annak, hogy mikor folytatódhat az ügy” – közölte Keviczki István.

Kapcsolódó
Megrendítő visszahallgatni Szilágyi Liliána korábbi nyilatkozatait
Évekkel ezelőtt több váratlan nyilatkozatot is adott az úszónő, aki azzal vádolja édesapját, hogy testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta őt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik