Sport

Hivatásos bírói lesznek a magyar kézilabdának

Ujvári Sándor / MTI
A következő Veszprém-Szeged derbin már hivatásos bírók fújnak.
Ujvári Sándor / MTI
A következő Veszprém-Szeged derbin már hivatásos bírók fújnak.

Bevezeti a hivatásos játékvezetés rendszerét a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ).

A csütörtöki közlemény szerint három teljesen hivatásos páros mellett lesz két félprofi modellt követő páros is. Bonifert Ferenc, az MKSZ játékvezetői albizottságának elnöke szerint elérte a jelenlegi rendszer falát a magyar kézilabda, ezért tágítani kell a kereteit.

„A játékvezetés olyan struktúrában ragadt, amely a mostani tempó mellett nem mindig tudja megfelelően lekövetni a játékot, nem fair a helyzet a profiként működő csapatokkal szemben, hiszen folyamatosan a topon kell lenni fizikailag, szabályismeretben és több minden más tényezőben.

Az elvárás ugyanaz lesz a hivatásosok és a többi, nélkülözhetetlen kolléga felé, de előbbieknek több lehetőséget fogunk adni. Akik most nem kerültek be a rendszerbe, azokat pedig támogatni fogják mentorként a többiek, segítenek a felkészülésben, előadásokat, tanfolyamokat tartanak majd, de a hivatásosok dolga lesz az egymás közötti és a csapatok felé irányuló tapasztalat- és tudáscsere is. Mindettől azt reméljük, hogy általánosságban emelkedni fog a játékvezetés színvonala és a fiatalok

– mondta Bonifert.

„Profi csapatok és játékosok mellé profi játékvezetők kellenek, akik nem napi nyolc óra civil munka után, hanem hivatásszerűen látják el a feladatukat. A jó példából nem szégyen tanulni, a labdarúgás pedig bebizonyította, hogy a legmagasabb osztályban a hivatásos játékvezetők alkalmazása a követendő út” – fűzte hozzá Novák András, az MKSZ operatív igazgatója.

A mostantól hivatásos játékvezetőként működő párosokat Bíró Ádám és Kiss Olivér, Altmár Kristóf és Horváth Márton, Bócz László és Wiedemann Viktor, valamint Hargitai Gábor és Markó Gábor alkotják.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik