Sport

23 gólos győzelemmel kezdte a női kézi-vb-t a magyar válogatott

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A papírformának megfelelően sima győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar válogatott az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságon: a helsingborgi B csoport csütörtöki nyitónapján 35-12-re nyert Paraguay ellen.

A 18 fős keretéből ezúttal a kapus Bukovszky Anna, illetve a jobbátlövő Albek Anna maradt ki.

Rögtön az első támadását gólra váltotta Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese, és miközben volt kihagyott ziccere is, Böde-Bíró Blanka mutatott be korai bravúros védést. Két gyors magyar gól nyomán már a hetedik percben időt kért a paraguayi szakvezető, miközben néhány pontatlan passzon izgulás érződött a magyar válogatotton. A dél-amerikaiak gyors támadásokkal igyekeztek tartani a különbséget, a magyar befejezések vezére ebben a periódusban Vámos Petra volt. Negyedóra elteltével 8-4-re vezetett a nemzeti csapat, amely védekezésben sokszor jó ütemű labdaszerzésekkel tudott hatékony lenni.

Golovin Vlagyimir a 19. percben, 10-4-nél kért időt, hármas cserével frissített csapatán, amelyben Szöllősi-Schatzl Nadine sorra volt eredményes. A lelket több kivédett ziccerrel Fatima Ocampos Morel tartotta a paraguayi csapatban, amely 12 percig nem tudott eredményes lenni, ekkor sorozatban hat gólt a magyar válogatott szerzett (12-4). Paraguay balátlövője maradt lent egy ütközés után és nem tudott lábra állni, így részben Debreczeni-Klivinyi Kinga támogatásával hagyta el a pályát.

Rögtön a következő támadásnál az ötgólos Szöllősi-Schatzl ellen szabálytalankodott sportszerűtlenül a beálló Ada Miskinich Lugo, a játékvezetők videózást követően felmutatták a piros lapot a beállónak, míg a magyar balszélső rövid ápolás után talpra tudott állni. Az első félidő Böde-Bíró időn túl a kapuba hulló, így meg nem adott egészpályás góljával és kilencgólos magyar előnnyel zárult.

Fél perc sem telt el a pihenőt követően, amikor a frissen becserélt Márton Gréta zuhant be a hatoson belülre, azonnal villant a piros lap a paraguayi keret egyetlen jobbátlövőjének, Fernanda Lujan Insfrán Morának, a bokáját fájlaló Márton tudta vállalni a folytatást. Az első játékrész vége és a második eleje Klujber Katriné volt, aki egymást követő négy magyar találatot vállalt magára, ebbe a sorozatba esett az a találat, amellyel tízgólos lett a magyar előny (16-6). Az ötvenszázalékos mutató környékén álló Böde-Bíró és a védőfal egyaránt hatékonyan teljesített, így több könnyű gólt szerzett a magyar válogatott, amelyben mindenki hozzátette a részét a munkához.

A második félidő dereka utáni perceket kapkodó, sok hibával tarkított játék jellemezte, ennek ellenére az 54. perc elején húszgólosra duzzadt a magyar előny (31-11). A hajrában a biztos védekezésből kiindulva sorra vezette a gyors lerohanásokat a magyar válogatott, amely az előzetesen vártaknak megfelelően könnyed győzelmet aratott és jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti csoportját.

A találkozó legjobbja Papp Nikoletta lett, Böde-Bíró Blanka 11 védéssel, Szöllősi-Schatzl Nadine és Kluber Katrin öt-öt találattal járult hozzá a sikerhez.

A nemzeti csapat szombaton 20.30-tól Kamerunnal, hétfőn 20.30-tól pedig Montenegróval találkozik a csoportkörben. Az első három jut tovább a középdöntőbe, ahonnan az első két helyezett jut a negyeddöntőbe, amely jó eséllyel az ötkarikás kvalifikációs tornán való részvételt is jelenti.

B csoport, 1. forduló

Magyarország-Paraguay 35-12 (15-6)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik