Egy magyar professzionális élcsapat és egy Bajnokok Ligája-szintű csapat között 30-40 százalékos a különbség
– mondta a labdarúgók kapcsán Papp Károly erőnléti edző a 24.hu-nak 2019-ben. A szakember számos sportágban megfordult, ez idő alatt zsákszámra gyűjtötte a szakanyagokat, sőt publikált is a labdarúgással kapcsolatban. Ez a hatalmas különbség persze nem csak statisztikaalapon, hanem szemmel is látható volt, elég arra gondolni, a magyar labdarúgó-válogatott hányszor bukott pontot, pontokat az utolsó tíz-tizenöt percben az elmúlt évtizedekben.
Papp nyilatkozata óta viszont eltelt négy év, amely alatt sok minden változott – vagy inkább változhatott volna. A fociválogatott példájánál maradva kimagaslóan jó mentális és fizikális munkabírást mutat Marco Rossi csapata, erre jó példa volt a Litvánia ellen 2-2-re mentett Európa-bajnoki selejtező, amelynek második félidejében a magyar válogatott darált, az ellenfél viszont elkészült az erejével.
„A legtöbb országban a felsőoktatás szintjén megjelenik az erőnléti képzés. Magyarországon sportmenedzsereket, sportközgazdászokat, gyógytornászokat képeznek, dietetikát tanítanak, az erőnléti edzőképzés ezzel szemben általában egy egyéves tanfolyam néhány szövetség szervezésében. Itt érzem az előrelépési lehetőséget, ha egyetemi oktatásba kerülne a szakterületünk, azzal elfogadottá válna” – fejtette ki oldalunknak Papp.
Mivel nincsen egyesített tananyag, nincsenek lerakva megfelelő alapkövek arra nézve, hogy milyen keretek között kell elvégezni ezt a munkát, sokkal nehezebb a megfelelő szakembereket is megtalálni. Ennek ellenére Papp szerint Magyarország tele van tehetséges és szorgalmas szakemberekkel, akik specializálták magukat egy-egy témakörre.
Korábban önképzésből érkeztek szakemberek, az elmúlt évtizedekben indultak tanfolyamok, amelyeknek egy részét a sportági szövetségek indítottak. Ez jó irány, külön tetszett ezeknél, hogy tanulmányi előfeltételekhez kötötték a részvételt, nem eshetett be valaki csak úgy az utcáról
– mondta a 24.hu-nak Holanek Zoltán, a Győri Audi ETO KC edzője.
Holanek az elmúlt tíz évben nagy fejlődést vett észre a szakterületén, de elmondása szerint továbbra is sokat kellene még dolgozni a képzésen. Egyfelől a különböző szövetségek képzései túlzottan elméleti alapokon nyugszanak, aminek elvégzése nem ad kellő támaszt a sportági alapvetésekkel kapcsolatban. „Különböző szövetségek kikötötték, hogy legyenek erőnléti edzők, de ehhez nincs elegendő szakember, ezért sokan bekerültek a vérkeringésbe. Korábban dolgoztam a fociválogatottnál, ahol felmértem, milyen szakemberek dolgoznak a klubokban. Kell még a segítség és gyakorlatiasabb képzésekre lenne szükség.”
Másfelől, visszakanyarodva az egyesített tudományos keretek hiányához, a mai napig nincs levezetve, hogy mi a feladatköre egy erőnléti edzőnek, mit kell tudnia, mit várhatnak el tőle. Leegyszerűsítve: milyen alaptételek birtokában vághat bele a munkába egy pályakezdő.
Van egy óriási tévhit, amely szerint az erőnléti edző a konditeremben dolgozik, a vezetőedző pedig a pálya szélén. Az nem járható út, ha az erőnléti edző nem látja a pályán végzett munkát, nem tudja nyomon követni, mit csinálnak a játékosai.
Nem tudom elfogadni, hogy egy erőnléti edző csak órákat töltsön a csapatával. Aki ezt komolyan akarja csinálni, annak ez egész napos elfoglaltság, mert egész embert kíván” – szögezte le Holanek.
Holanek szavaiból arra is fény derül, hogy akadnak még fejlesztésre váró területek az erőnléti edzők képzésében. Az egyik ilyen probléma, hogy a képzéseket tartó oktatók sem jutnak el megfelelő mennyiségű, kifejezetten erőnléti edzéssel foglalkozó konferenciákra. Holanek szerint Magyarországon ugyanazok az edzők dolgoznak már a labdarúgásban, kézilabdában, közöttük az egyik legnagyobb névnek mondható Pozsonyi Zsolt, aki a TRX-edzésmódszernek köszönhetően került kapcsolatba neves amerikai erőnléti szakemberekkel.
2009-2010 körül nem létezett az erőnléti edzés Magyarországon mint szakma.
Az Egyesült Államokban vettem részt továbbképzéseken, ezek adtak nekem alapot ahhoz, hogy egyéni sportolókkal és csapatokkal dolgozhassak. Mivel itthon nem volt ilyen irányú képzés, sorra jártam a külföldi képzéseket, hogy minél magasabb szinten elsajátítsam, amire szükségem volt” – mesélte a kezdetekről Pozsonyi.
Felsorolni is nehéz lenne az edző munkáit, a teljesség igénye nélkül úszókkal, kenusokkal, jégkorongozókkal, kézilabdázókkal, labdarúgókkal is foglalkozott. Jelenleg a Ferencváros vízilabdacsapatának segíti a munkáját, továbbá a korosztályos és felnőtt pólóválogatott stábjában is benne van. Ennek köszönhetően nagy rálátása van arra, hol tart a szakma és a képzés.
Ma már itthon is úgy gondolkodnak a vezetők, hogy nem lehet polihisztor a vezetőedző, kellenek a prevenciós szakemberek, gyógytornászok a stábba és így az erőnléti edzőkre is szükség van. Az elismertség egyre nagyobb.
A koronavírus-járvány alatt egészen felélénkült a kommunikáció a szakemberek között és mivel egy fiatal szakmáról van szó, leginkább egy érdekvédelmi szövetség hiánya merült föl elsődleges problémaként. Kérdésünkre mindhárom szakember ezt jelölte ki iránymutató lépésként, valamint egy olyan magas színvonalú oktatási képzést, ami nem csak egy évig tartó szabadon felvehető tárgy a felsőoktatásban, hanem igenis komoly elhivatottságot követel meg.
Ez utóbbi egyelőre még várat magára, pedig minden megkérdezett erőnléti edző szerint le kéne fektetni az alapelveket. Pozsonyi Zsolt szerint ezen felül mentorprogramokra is nagy szükség lenne, mert a tanfolyamokat elvégző fiatal szakembereknek szükségük van iránymutatásra.
Nincs minőségbiztosítási rendszer, inkább magát termeli ki a szakma. Itt még bőven van lehetőség a fejlődésre
– mondta Pozsonyi.
Ugyanakkor a munka nem állt meg, ez a szakterület folyamatos továbbképzésből, tanulásból áll. A közelmúltban például a koronavírus-járvány új kihívást jelentett mindenkinek, hiszen előbb hónapokra megállította a sportéletet, majd hirtelen ismét teljes gőzzel beindultak a versenyek, mérkőzések.
A vírus nem csak azzal okozott gondot, hogy karanténba kerültünk miatta, hanem korábban nem tapasztalt mellékhatásokkal is járt azoknál, akik átestek a fertőzésen. Még a sportolók között is rengetegen panaszkodtak légszomjra és gyors fáradásra a betegség után, különösen a második hullámban. Az orvosok mindenkinek azt javasolták és javasolják a mai napig, hogy nagyon lassan, óvatosan kezdjenek újra sportolni. Az élsportolókra külön visszatérési protokollt dolgoztak ki emiatt, amit az erőnléti edzőknek is szigorúan be kellett tartaniuk.
Papp Károly ebben az időszakban a Pick Szeged csapatánál dolgozott, a kialakult helyzetet érdekes kihívásként fogta föl, hiszen ilyesmivel korábban nem találkozott a szakma. A teljesen leálló sportélet is szokatlan alaphelyzetet teremtett, de a betegségből visszatérő kézisek okozták leginkább a fejtörést, akik nem tudták ugyanazt a munkát elvégezni, mint korábban.
„Ilyet nem csinált, nem látott még senki, csak olyan tapasztalatom volt futballcsapatban, hogy tűzoltás gyanánt elhívtak, hogy segítsek. Ugyanazt a metódust alkalmaztuk a játékosok felkészítésére, mint a futballból említett példa esetében.
A kézilabdázók viszont úgy jöttek vissza a karanténból, hogy 80 százalékuk átesett a koronavíruson. Az orvosok egészségesnek nyilvánították a őket, de negyedórányi kocogás után olyan állapotban voltak, mintha egy órán át intenzív edzésen vettek volna részt
Ez csak egy olyan helyzet, amivel úgy kellett megbirkóznia egy erőnléti edzőnek, hogy korábbi példákhoz nem nyúlhatott, csak a saját tudására támaszkodhatott. Ez a szakma pedig erről is szól, a folyamatos kutatás, tanulás, fejlődés és a körülményekhez, élsporthoz való alkalmazkodás elengedhetetlen. Különösen,mivel Pozsonyi Zsolt szavaival élve még csak gyerekcipőben jár itthon ez a terület, vagyis egészen sok még a pótolandó tudás. Az elmúlt években viszont hatalmas fejlődésen ment át ez a szakma.
„A norvég, francia válogatott vezetőedzőjével és erőnléti edzőjével beszélünk, minden válogatott eljön megnézni, hogy dolgozunk. Mi megmutatjuk, milyen rendszereket használunk, milyen módszerekkel követjük a játékosokat. Többször egyeztetünk évente, van összehasonlításunk és én azt látom, egy picit előrébb tartanak ezen a területen, de az utóbbi 3-5 évben nagyon dinamikusan elindult a fejlődés, mert a tanfolyamok problémáit már felismerték az oktatók, így a képzések is egyre nívósabbak” – mondta Holanek Zoltán.
Lemaradásunk tehát van a többi országhoz képest, de nem ledolgozhatatlan. A felzárkózáshoz csupán a megfelelő lépésekre van még szükség a helyes irányba.
