Sport

12 góllal nyert a Fradi a kézi-BL-ben

Bodnár Boglárka / MTI
Bodnár Boglárka / MTI
Az elmúlt idényben döntős FTC-Rail Cargo Hungaria döcögős kezdés után magabiztosan, 35-23-ra győzött a lengyel Zaglebie Lubin vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 8. fordulójában, vasárnap.

Az MTI tudósítása szerint négy és fél percet kellett várni az első hazai gólra, először 7-6-nál mutatott lubini vezetést az eredményjelző. Kétgólosnál nagyobb előnyt egyik fél sem tudott kiharcolni a szoros és kiegyenlített első húsz percben (11-11). A félidő hajrájához közeledve a hetest is hárító Böde-Bíró Blanka vezérletével előrelépett védekezésben a Fradi, amely négy találatra lépett el (13-17) és ebből a kapkodós utolsó percben hármat meg is őrzött a szünetre.

A találkozó egyik fontos kérdése a két pont sorsán túl az volt, hogy Andrea LekicGörbicz Anita, a montenegrói Jovanka Radicevic, illetve a román Cristina Neagu után negyedikként – eléri-e az 1000 gólos határt a BL-ben. A 36 szerb irányító az első félidőben négyszer volt eredményes, így csupán egy találatra volt szüksége a mérföldkőhöz.

A fordulás után a Lubin hét perc alatt egyszer tudott eredményes lenni, miközben Böde-Bíró folytatta remek teljesítményét a Ferencváros kapujában, elöl pedig elsősorban Márton Gréta szórta a gólokat. 24-17-es ferencvárosi vezetésnél időt kért a vendéglátó, ez sem törte meg a zöld-fehérek lendületét, a 43. percben már 10 volt közte (17-27).

Lekic 1000. BL-gólja a 48. percben született meg,

a nem túl magas színvonalú utolsó tíz perc kérdése csupán annyi volt, mekkora különbséggel diadalmaskodik a magyar együttes. Végül 12 gólos lett a siker, ezzel a Ferencváros sorozatban hatodik tétmérkőzését nyerte.

A találkozó legeredményesebbjeként a lubini Karolina Kochaniak-Sala csapata góljainak közel felét szerezve 11 találattal zárt, ferencvárosi részről Márton Gréta és Lekic egyaránt hétszer volt eredményes, utóbbi így pályafutása során 1002-nél tart a sorozatban. Böde-Bíró 16 védéssel vette ki részét a sikerből.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 8. forduló, B csoport

MKS Zaglebie Lubin (lengyel) – FTC-Rail Cargo Hungaria 23-35 (15-18)

lövések/gólok: 48/23, illetve 53/35
gólok hétméteresből: 3/1, illetve 4/4
kiállítások: 6, illetve 6 perc

Kapcsolódó
Kézilabda BL: őrült hajrával fordított az ETO, otthon kapott nagy verést a DVSC
Erre azért sokáig nem mertek volna fogadni a győri szurkolók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik