Sport lineup

Szó szerint ellopta a győzelmet az NBA-csapat az ellenféltől

Mike Christy / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Mike Christy / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Mindössze egy másodpercig vezetett, mégis 115-114-re nyert Phoenixben a San Antonio az NBA legutóbbi játéknapján.

A texasiak a harmadik negyedben húszpontos hátrányban is voltak, a zárószakasz derekán pedig tízpontos lemaradásban voltak, de a meccs legvégén ők voltak az éberebbek, szemfülesebbek és pontosabbak.

114-111-es Phoenix-vezetésnél a Spursnek egy tripla kellett, Devin Vassell kilenc másodperccel a vége előtt rá is emelte a hármast, amely lejött a gyűrűről, Victor Wembanyama pedig bezsákolta a lepattanót.

Ez még mindig kevés volt a vendégeknek, akik letámadták a labdát felhozni próbáló Phoenix-játékosokat, Keldon Johnson meg is szerezte, majd 1.2 másodperccel a vége előtt közelről bepöttyintette azt a duplát, amellyel megnyerte a meccset a San Antonio.

A Spurs sorozatban kilenc vereség után tudta megverni a Sunst, a korszakos tehetségnek kikiáltott Wembanyama negyedik NBA-meccsén 18 pontig jutott, Johnson 27 pontjával a mezőny legeredményesebbje lett.

A hazaiak sztárja, a háromszoros olimpiai bajnok Kevin Durant 26 ponttal zárt, és a vereség ellenére vigasztalhatja, hogy megszerezte pályafutása 27 ezredik pontját, ezzel feljött az örökranglista 12. helyére.

Eredmények:

Cleveland Cavaliers – New York Knicks 91-109
Phoenix Suns – San Antonio Spurs 114-115
Los Angeles Clippers – Orlando Magic 118-102

Ajánlott videó

Olvasói sztorik