Sport

Fucsovics hatalmas csatában kapott ki az olimpiai bajnoktól

Dimitar DILKOFF / AFP
Dimitar DILKOFF / AFP

Fucsovics Márton három szettben kikapott az olimpiai bajnok Alexander Zverevtől a 6,75 millió euró (körülbelül 2,565 milliárd forint) összdíjazású párizsi keménypályás tenisztorna első fordulójában.

A világranglistán 52. magyar játékos – aki a selejtezőből jutott főtáblára – a nyitókörben pályafutása során először csapott össze 26 éves német riválisával,

aki jelenleg kilencedik az ATP rangsorában, de volt már második is.

Keddi találkozójuk első játszmájában adogatóként mindketten magabiztosan teljesítettek, 5:4-es Fucsovics vezetésig fogadóként mindössze hét, illetve hat pontot tudtak nyerni. Ekkor a magyar játékos semmire elvette a szettlabdánál kettős hibát ütő Zverev szervájátékát, így 40 perc után vezetett.

Egy látványos pont Fucsovicstól:

A második felvonásban a magyar Davis Kupa-válogatott 31 éves vezére 2:2-nél egy maratoni, több mint tízperces játékban négy bréklabdát hárított, 5:5-nél azonban a kétszeres világbajnok Zverev a mérkőzés során először elvette Fucsovics adogatását, majd a játszmát kiszerválva 61 perc alatt kiegyenlített.

A döntő szett gyors brékváltással indult, majd 4:4-ig mindketten hozták a maguk szervagémjeit. Ekkor a tizedik helyen kiemelt Zverev ismét elnyerte ellenfele adogatójátékát, majd lezárta a 2 óra 38 perces összecsapást.

Eredmény, 1. forduló (32 közé jutásért):

Alexander Zverev (német, 10.) – Fucsovics Márton 4:6, 7:5, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik