Sport

Óriási BL-bravúrt ért el a Szeged kézicsapata

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI
A Szeged 27-27-es döntetlent játszott az előző idényben ezüstérmes Kielce otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában. A szegediek első alkalommal szereztek pontot a lengyel rivális vendégeként.

A magyar csapat előző meccse, a múlt héten a norvég Kolstad otthonában már húsz perc után eldőlt a skandinávok javára, ezúttal azonban remekül tartotta magát a Szeged, sőt a 15. percben 7-5-ös előnyben volt.

Ezt követően a szünetig egyszer sem tudta visszavenni a vezetést a Kielce, mert ellenfele hatékonyabban védekezett és pontosabban, tudatosabban támadott, mint a legutóbbi mérkőzésén, a cserejátékosok jól szálltak be, illetve a lengyelek nem erőltették azt a gyors játékot, amit a Kolstad mutatott (14—15), írta tudósításában az MTI.

A második félidőben már a hatodik percben időt kért Kárpáti Krisztián vezetőedző, mert játékosai egyre többet hibáztak, ezt a Kielce rendre lerohanással és góllal büntette, így visszavette a vezetést. Kapusa lecserélésével létszámfölényes támadójátékra állt át a vendégcsapat, ám ez sem vált be.

A házigazdák 4-0-s sorozatot produkáltak, de a szegediek ezt követően kilábaltak a hullámvölgyből és az 51. percben egyenlítettek. Luka Stepancic háromszor is betalált, Emil Kheri Imsgard fontos pillanatokban védett, és együttesük a második felvonásban először vezetett, három perccel a vége előtt.

Az izgalmas végjátékban Kárpáti időt kért, Dean Bombac gólt szerzett, majd Bánhidi Bencét kiállították. Még 29 másodperc volt hátra, amikor Arkadiusz Moryto betalált, és bár az utolsó támadás a Szegedé volt, az állás már nem változott. A vendégek úgy értek el döntetlent, hogy öttel kevesebb kaput eltaláló lövésük volt.

Moryto hat, Szymon Sicko öt, Dylan Nahi négy gólt lőtt, Milosz Walach kilenc védéssel zárt hazai oldalon. A szegedieknél Stepancic hétszer, Mario Sostaric és Bombac négy-négy alkalommal talált be, Mikler Roland hétszer, Imsgard négyszer védett.

Kézilabda, Bajnokok Ligája, A csoport, 5. forduló

Barlinek Industria Kielce (lengyel) – OTP Bank-Pick Szeged 27-27 (14-15)

Kapcsolódó
Esélyt se hagyott egykori edzője kézicsapatának a Veszprém
Simán, hét góllal verte a Wisla Plockot a Bajnokok Ligájában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik