Sport

BL-győztes kézissel erősített az NB I sereghajtója

plerbudapest.hu
plerbudapest.hu

Az NB I utolsó helyén szerénykedő PLER-Budapest bejelentette, hogy szerződtette az olimpiai bronzérmes Christian Dissingert.

Az élvonal újonca hat forduló alatt egy pontot szerzett csupán, így utolsó helyen áll a tabellán, ezért mindenképp erősíteni szeretett volna a keretén. A 31 éves balátlövő pedig kétség kívül erősítés lesz, hiszen Európa-bajnoki címet, Eb-bronzérmet is szerzett, 2018-ban pedig a Vardar Szkopjéval a Bajnokok Ligáját is megnyerte. Ezután a Dinamo Bukarestbe szerződött, majd két évvel később a katari Al-Duhailba igazolt, amellyel bajnoki címet szerzett.

A nyáron sajnos meg volt kötve a kezünk, mert későn derült ki, hogy feljutunk, így kevés elérhető játékos volt a piacon, és még kevesebb magyar kézilabdázó. Most éreztük, hogy bele kell nyúlni a csapat összetételébe, és bár főleg magyarokat szerettünk volna igazolni, de nincs olyan elérhető játékos a piacon, aki jelen helyzetünkben segítséget jelentene. Viszont jött ez a lehetőség, és mindenképp élni szerettünk volna vele

– magyarázta Börcsök Csaba szakosztályvezető a klub honlapján.

A PLER azt is közölte, hogy a papírmunkák miatt még nem biztos, mikor mutatkozhat be Dissinger, de legkésőbb jövő október 28-án, az OTP Bank-Pick Szeged ellen remélhetőleg már láthatjuk játszani a BUD Arénában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik