Sport

Bánhidi Bence elmondta, miben változott a szegediek játéka az edzőváltás óta

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Míg a bajnokságban hibátlanul menetel, a Bajnokok Ligájában két vereséggel kezdett a Szeged, amely aztán a harmadik fordulóban az Aalborg ellen aratott bravúrgyőzelmet, amire sokan felkapták a fejüket. Bánhidi Bence, a csapatkapitány az M4-nek elmondta, már a Kiel és a PSG ellen is voltak arra utaló jelek, hogy egyben van a csapat, de a dánok ellen jött ki igazán a lépés, szerinte nem volt olyan játékos, aki ne tett volna hozzá a szegedi sikerhez.

A Szegednél 2013 és 2023 között Juan Carlos Pastor volt a vezetőedző, ebben a szezonban azonban Kárpáti Krisztián a vezetőedző. Adja magát a kérdés, vajon változott-e valami, és ha igen, mi az edzőváltást követően.

Az elmúlt években spanyol rendszerben dolgoztunk, ahol még az is ki volt számolva, hogy melyik játékos éppen melyik irányba lép öt vagy hat centit. Most egy kicsit nagyobb a szabadság, én azt érzem, de összességében taktikában próbáljuk azt követni, amit az elmúlt években csináltunk. Nem akart a Krisztián semmiféle drasztikus változást ilyen téren

mondta a válogatott klasszis.

A Szeged legközelebb október 12-én lép pályára a Bajnokok Ligájában, a norvég Kolstad otthonába látogatnak Bánhidiék.

Kapcsolódó
Nagy nevek hiányoznak a női kéziválogatott keretéből
Golovin Vlagyimir megnevezte 18 játékosát, akikre számít az októberi Eurokupa-mérkőzéseken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik