Sport

A magyar csapat összes tagja bakizott a nyújtón, elúszott az olimpiai kvóta

Marijan Murat/picture alliance via Getty Images
Marijan Murat/picture alliance via Getty Images

Nem szerzett olimpiai kvótát a Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek, Balázs Krisztián, Molnár Botond, Kiss Balázs összeállítású válogatott, amely 20. helyen zárt az antwerpeni világbajnokság csapatversenyén.

Mind a hat szeren négyen indulhattak, és a három legjobb eredmény számított be az összesítésbe. Eredetileg az volt a terv, hogy kevés sok pontot érő, veszélyes gyakorlatot mutat be a csapat a rontások elkerülésének érdekében. Ennek ellenére sorrendben Tomcsányi, Balázs, Mészáros és Kiss is leesett a nyújtóról, így nagyon alacsony pontszámokkal kezdett a csapat, ami rá is nyomta a bélyeget a továbbiakra. A válogatott így 240,962 ponttal lett 24 csapatból huszadik

A 12. és 16. hely között tizedek döntöttek. Az ukránok még jók voltak, de egy jó nyújtóval meg lehetett volna fogni őket is. Nagyon sajnáljuk

– közölte Altorjai Sándor delegációvezető, a magyar szövetség főtitkára.

Mészáros 81,933 ponttal zárt, ez a 18. helyre volt elegendő, a csütörtöki egyéni összetettbe pedig a legjobb 24 került. Ez utólag kiderült, hogy elegendőnek bizonyult az indulási joghoz, a kvótáját a Nemzetközi Torna Szövetség megerősítette.

Az olimpiai induláshoz egyébként az első kilencben kellett volna végeznie a csapatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik