Sport

Ott lesznek a kézilabda Eb-n a bundabotrányba került bírók

AXEL HEIMKEN / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
AXEL HEIMKEN / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Közzétette az Európai Kézilabda Szövetség annak a 18 játékvezető-párosnak a nevét, akikre számít a január 10-28-as között, Németországban rendezendő férfi Európa-bajnokságon. A névsor érdekessége, hogy szerepel benne Gjorgij Nacsevszki és Slave Nikolov is, akiket bundabotránnyal hoztak hírbe.

Év elején a dán Tv2 nyilvánosságra hozott egy 2018-ban készült jelentést, amely szerint a fogadási botrányokkal nyolc bírópáros is kapcsolatba hozható. A Sportradar elemzőcég szerint 2016 szeptembere és 2017 novembere között összesen 26 mérkőzésen történtek furcsa fogadások, amelyek során gyanúsan nagy összegeket tettek félidei és végeredményekre, főleg döntetlenekre.

A 26 mérkőzésen összesen nyolc játékvezető páros szerepelt, ezek közül kettő is dolgozott a januári vébén, sőt, a Nacsevszki, Nikolov kettős vezette a dán-francia döntőt.

Úgy tűnik, az EHF-et nem rengették meg a vádak, mert az északmacedón sportembereknek ezúttal is bizalmat szavazott, ugyanakkor a másik olyan párost, akik ott voltak a világbajnokságon és hírbe hozott a jelentés, a horvát Matija Gubica, Boris Milosevic kettőst, ezúttal nem válogatták be.

A 2024-es férfi Eb játékvezetői:
Amar Konjicanin, Dino Konjicanin (bosnyák)
Vaclav Horacek, Jiri Novotny (cseh)
Mads Hansen, Jesper Madsen (dán)
Andreu Marín Lorente, Ignacio Garcia Serradilla (spanyol)
Charlotte Bonaventura, Julie Bonaventura (francia)
Karim Gasmi, Raouf Gasmi (francia)
Maike Merz, Tanja Kuttler (német)
Robert Schulze, Tobias Tönnies (német)
Jonas Eliasson, Anton Palsson (izlandi)
Vaidas Mazeika, Mindaugas Gatelis (litván)
Igor Covalciuc, Alexei Covalciuc (moldovai)
Slave Nikolov, Gjorgji Nacsevszki (északmacedón)
Ivan Pavicevic, Milos Raznatovic (montenegrói)
Lars Jorum, Havard Kleven (norvég)
Daniel Accoto Martins, Roberto Accoto Martins (portugál)
Bojan Lah, David Sok (szlovén)
Arthur Brunner, Morad Salah (svájci)
Mirza Kurtagic, Mattias Wetterwik (svéd)

Kapcsolódó
Így jelezte az IHF, hogy fittyet hány a kézilabdás csalások gyanújára
Hiába a vádak, Gjorgij Nacsevszki, Slave Nikolov bírópáros vezeti a vb-döntőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik