Sport

Agyonverték vagy sem? Dulakodás után a lelátón halt meg egy szurkoló

Maddie Meyer / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Maddie Meyer / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Tragikus haláleset történt a New England Patriots–Miami Dolphins NFL-mérkőzésen, ahol a lelátón életét veszítette egy 53 éves szurkoló, Dale Mooney. Az biztos, hogy a családapa verekedésbe keveredett és ő húzta a rövidebbet, de amíg néhány lap szerint agyonverték, a boncolás szerint nem traumatikus sérülések miatt veszítette életét.

A német Bild szerint a Dolphins rajongói provokálták és gúnyolták az ellenfelet, és a szóváltásba Mooney is belekeveredett. Videofelvételek szerint ütést kapott a halántékára, a földre esett, ahol tovább verték. Ugyan beszállították a stadiontól mindössze 20 percre lévő kórházba, de nem tudták megmenteni az életét.

A USA Today szerint azonban nem pontosan így történt az eset. Az amerikai lap a dulakodást és a verekedést nem cáfolta, ugyanakkor azt írta, a boncolás megállapította, Mooney nem traumatikus sérülés miatt halt meg.

A norfolki körzeti ügyészség sajtóközleményében közölte, hogy a Newmarket állambeli New Hampshire-i férfi egy meg nem határozott egészségügyi probléma miatt veszítette az életét. Ugyanakkor a közlemény azt is jelezte, több videót is vizsgál, amelyek a Mooney összeomlása előtti dulakodást rögzítették.

A vizsgálatunk továbbra is nyitott és folyamatban van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik