Sport

Örökre eltűnhet a kézilabdából az EHF csalással vádolt erős embere

Igor Soban / Pixsell / MB Media / Getty Images
Igor Soban / Pixsell / MB Media / Getty Images

Sokáig a kézilabdasport egyik legerősebb és legbefolyásosabb emberének tartották Dragan Nacsevszkit, aki hosszú és sikeres játékvezetői pályafutását követően évekig az európai szövetség égisze alatt a bíró küldést felügyelte. Az EHF játékvezetői bizottságának korábbi elnöke képviselte Európát a nemzetközi szövetség (IHF) játékvezetői bizottságában is, azaz komoly befolyással bírt.

A problémák akkor kezdődtek, amikor a dán Tv2 dokumentumfilmet forgatott „Gyanús játék” (Mistaenkeligt spil) címmel, amelyben megpróbálta leleplezni a nemzetközi kézilabdában előforduló mérkőzés-befolyásolásokat.

Miután a filmet bemutatták, az EHF május végén felfüggesztette Dragan Nacsevszkit a sportágban betöltött összes feladata alól, és ugyan a nemzetközi szövetség (IHF) egy ideig kiállt mellette, augusztusban ugyancsak jelezte, a vizsgálat befejezéséig nem hívja meg a jövőbeli IHF-eseményekre és értekezletekre.

Hétfőn aztán az EHF közleményt adott ki, amelyben közölte, Nacsevszkit két évre eltiltja, de a büntetése akár ennél is hosszabb lehet, ugyanis a szövetség két részre osztotta az ügyet és a mostani határozat csak a jogsértések bejelentésének elmulasztására vonatkozik.

A dokumentumfilm ugyanis bemutatott egy rejtett kamerás felvételt, amely Nacsevszki és önmagát ázsiai üzletembernek kiadó férfival találkozóján készült 2020 januárjában. Az üzletember azonban valójában a Tv2 által felbérelt színész volt, aki mérkőzések egyeztetéséről beszélt a sportvezetővel. Nacsevszki ugyan visszautasította a lehetőséget, azonban erről a beszélgetésről nem számolt be az EHF-nek, írta a Daniasport.hu portál.

A dán Tv2-nek az osztrák rendőrség megerősítette, hogy most meg nem nevezett kézilabda játékvezetők ellen is nyomozás indult – egy meg nem nevezett bíró ugyanis a dokumentumfilmben azt mondta, hogy Nacsevszki arra kérte őt, győződjön meg arról, hogy a megfelelő csapat megnyeri az adott mérkőzést.

Dragan Nacsevszki 68 éves, és mivel az EHF-nél 70 év a korhatár, az ítélet gyakorlatilag azt jelenti, hogy számára befejeződött a munka az európai kézilabdázásban. De a helyzet még tovább romolhat a családban: fia, Gjorgji Nacsevszki egyike azoknak a bíróknak, akiket a Sportradar elemzőcég kiemelt korábbi riportjában, mint olyan embert, aki a mérkőzések befolyásolásával gyanúsítható.

Kapcsolódó
Öt éve tudnak a kézilabdás csalásokról, de csak most robbanhat a bíróbotrány
Már csak ez kellett a sportágnak: vb-résztvevő játékvezetőket gyanúsítanak fogadási csalással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik