Sport

Őrületes pontot szerzett Marozsán ellenfele, Fucsovicsot valósággal kiütötték

Mike Stobe/Getty Images
Mike Stobe/Getty Images

Kiesett mindkét magyar teniszező a US Open 2. fordulójában.

Papíron Marozsán Fábiánnak volt nehezebb dolga, ugyanis a világranglistán 22. helyen álló Adrian Mannarinóval került össze. A 35 éves francia játékos nem kezdett jól, az első játszmát még hozta Marozsán, majd szépen apránként fordultak az erőviszonyok. Mannarino előbb elvette ellenfele szettelőnyét, majd egy maratoni csatában 6:4-re nyert és átvette a vezetést. Ez sokat kivett a látványosan fáradó magyar játékosból, így az utolsó szettre már akkora önbizalma lett a franciának, hogy egy ilyen labdamenetet is villantott:

Végül Mannarino 3-1-re hozta a mérkőzését, így Marozsán kiesett. Fucsovics Mártonra a szabadkártyás Rinky Hijikata várt, aki ellen joggal reménykedhetett. A sport azonban attól izgalmas, hogy bármi megtörténhet és az ausztrál olyan stabil játékkal rukkolt elő, hogy semmit sem tudott vele kezdeni a magyar ellenfele. Fucsovics kötést cserélt mindkét lábán, új sapkát is fölvett, de semmi sem működött, Hijikata pedig úgy nyert előbb 6:1-re, majd 6:2-re, hogy semmi különöset nem csinált.

Ez volt az első alkalom, hogy jutott két magyar férfi játékos a második fordulóba a US Openen.

Eredmények – US Open, 2. forduló

Mannarino (francia, 22.)–Marozsán 3:6, 6:3, 6:4, 6:1
Hijikata (ausztrál)–Fucsovics 6:1, 6:2, 6:1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik