A következő élő közvetítés része Lyles lett a sprinterkirály, drámai forgatókönyv után dőlt el az arany női gerelyhajításban és hármasugrásban

„Szomorú vagyok, hogy nem sikerült, de a gyerekek kárpótoltak”

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Herczeg György valósággal berobbant a szezon során a magyar atlétikában, a 19 éves gerelyhajító ugyanis az országos bajnokságon legyőzte a szám elmúlt éveinek hazai legjobbját, Rivasz-Tóth Norbertet, majd a nyáron országos csúcsot dobott. A budapesti vb selejtezőjében visszafogottan kezdett, majd másodikra javított, a harmadik dobása azonban nem sikerült túl jól, így végül 76,18 méteres eredménnyel a 23. helyen zárt.

Mohos Márton / 24.hu

Herczeg a versenye után az újságíróknak azt mondta, nem lepte meg, hogy a komplett mezőnyből csak hárman dobták túl az automatikus továbbjutást jelentő 83 métert, szerinte egy világbajnoki selejtező mégiscsak nagy stresszel jár, ráadásul délben, nagy melegben rendezték a selejtezőt. Úgy véli, hogy majd a diszkoszvetéshez hasonlóan a döntőben jönnek majd a nagy dobások.

Hetvenkilenc-nyolcvan métert szerettem volna hajítani, ez volt a cél. Szép lassan tudtam fejlődni, de utolsóra meginogtam, elveszítettem a stabilitásomat. Szomorú vagyok kicsit, hogy nem sikerült, de miután végigértem a stadionban boldog voltam, mert rengeteg kisgyerek jött oda hozzám. Ez kárpótolt engem, hogy nem sikerült a mai verseny

– mondta Herczeg, akinek egy éve még úgy tűnt, hogy idén az U20-as Európa-bajnokság lehet a fő versenye, de ahogy 2023-ban jöttek az eredmények felvetődött, hogy reális lehet a világbajnokság is.

Kicsit gyorsnak éreztem a hajításaimat, nem volt időm, hogy átgondoljam közben, pontosan mit is akarok. Nem éreztem olyan dinamikusnak a lábam, ezen majd még dolgozni kell a jövőben

– értékelte a saját teljesítményét, megjegyezve, hogy nagy motivációt jelentett neki, amikor a lelátóról több helyről is a nevét hallotta.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik