Sport

„Két hete még azon töprengtem, érdemes-e vébére menni” – a lengyelek óvták meg Halász dobásait

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Nem mindennapi körülmények között nyert bronzérmet a kalapácsvető Halász Bence a budapesti atlétikai világbajnokságon. A magyar sportoló elsőre 80.82 méterre repítette a kalapácsát, majd harmadik kísérletre 81.02 métert teljesített, azonban mindkét dobását megóvták, és utóbbit el is vették tőle, mert lábával érintette a dobókör szélét.

Edzője, Németh Zsolt a Magyar Nemzetnek elárulta, hogy mindkét alkalommal a lengyelek nyújtottak be óvást, de a magyarok visszaóvtak. Németh azonban elismerte, hogy tanítványa a harmadik sorozatban a forgása végén éppen csak, de a talpával valóban érintette felülről a dobókör peremét, vagyis jogosan vették el a dobását.

Németh hozzátette, a lengyeleknek profi stábja lehet, figyelik az ellenfelek dobásait, akár a lelátóról is kameráznak, és nemcsak a televíziós, hanem ilyen felvételekre hivatkozva is adhatnak be óvást.

A versenyt végül meglepetésre a kanadai Ethan Katzberg nyerte 81.25 méterrel, a két lengyel közül Wojciech Nowicki (81.02) a második, Pawel Fajdek (80.00) a negyedik lett.

„Nem bánom az eredményt, csak magamat hibáztatom. A selejtezőben kificamodott a bokám, de a legfontosabbak amúgy is az olimpia. Két hete még azon töprengtem, hogy van-e értelme egyáltalán elmenni a világbajnokságra. A 80 méteres teljesítmény nem szégyen. Haza akarok menni, pihenni, gyógyulni és novemberben elkezdem a felkészülést az olimpiára” – nyilatkozta az olimpiai bronzérmes, ötszörös világ- és egyszeres Európa-bajnok Fajdek.

Az ezüstérmes Nowicki ugyanakkor nem is a második hely, sokkal inkább a sajtó érdektelensége miatt volt szomorú. Azt mondta, lehet, hogy úgy hangzik, mintha panaszkodna, de azért kicsit szomorú, hogy az eredményeit gyakran csak röviden említik meg.

Való igaz, a lengyel sajtó többet írt arról, hogy Fajdek visszatért és dobogó közelében végzett, mint azt, hogy Tokió olimpiai bajnoka vb-második lett.

„Kicsit a saját sikereim áldozata lettem, rászoktattam az embereket a győzelemre. Azt hiszik, csak megyek és nyerek, de ez nem olyan egyszerű. Hétfőn láttuk, milyen messzire kell dobni ahhoz, hogy akár a dobogóra is felállhass. De nem mindig nyerhetsz” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik